Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2011.09.20.
08:16

Írta: pázsitzebra

Nagy idők tanuja

Pécsi Ferenc, alias Pollner – Médiablog

Fotó: Nehéz-Posony Kata

Eredetileg nem is a netet azóta alaposan bejáró „főbérlőváltás” híre kapcsán kerestem meg. Az közben adódott, becsszó. Most, persze, hogy annyi helyen olvasni róla, csak még érdekesebb, amit hatalmas blogger-tapasztalatáról általában oszt meg.

Meztelen üzenet: Még az is lehet, hogy te vagy az első magyar önreflektív blogger, aki az online jelenlét szokásaira profilírozott a kezdet kezdetén. Pedig hol volt még akkor a magyar felhasználóktól a Facebook meg a Twitter. Tulajdonképpen hogy lettél webkettes szakértő?

Pécsi Ferenc: Már a kezdet kezdetén szerettem volna olvasni róla, de akkor még nem nagyon lehetett. 2004-ben, amikor belevágtam, nagyon kevés volt itthon a tematikus blogger, szinte mind ismertük is egymást. Lemaradással értek el hozzánk az „Újságíró-e a bloggger” és a „Mit kezdjen a hagyományos média a webkettővel” típusú viták is. Azok az újságírók, akik akkoriban fogékonyak voltak erre a témára, idővel megtalálták a blogomat. Részben ennek is köszönhető, hogy 2005-ben, az első Goldenblog versenyen kategória-díjat nyertem. Mindezt megelőzően azonban, a kilencvenes évek végén az online újságírásba vetettem bele magam. Eredetileg hangmérnök vagyok, pontosabban Tonmeister. Ez a technikai és a zenei tudás metszete. Komolyzenei felvételeken dolgoztam a Hungarotonnál, majd kis magáncégeknél és amikor a kilencvenes években a szakma kiment alólunk, úgy vettem észre, hogy éppen a munkaköröm speciális mivolta miatt máshol nem tudom kamatoztatni a tudásom. Akkor választanom kellett: vagy feladom szakmai igényeimet és kurvulok a saját szakmámban, vagy egészen másba kezdek. Szerettem az eredeti foglalkozásomat, kényszerhelyzet miatt kellett kiegészítenem, csak rugalmas időbeosztást elbíró második tevékenység jött szóba. Hogy ami még adódik abban a hamvadó iparágban, azt mindenképp el tudjam látni.

Mivel érdekelt az újságírás, elvégeztem egy újságírótanfolyamot, de a lényegről nem tudtam meg sokkal többet. Egyáltalán nem akartam újságíró lenni, végül 5 évig mégis szabadúszó újságíróként dolgoztam. Közben „fedeztem fel” az akkoriban főképp CD_ROM-ok formájában létező interaktív médiát, majd az internetet. Az utóbbit eleinte leginkább csak információforrásnak tekintettem, de hamar érdekelni kezdett, hogy „működik” az internetes tartalom. (Akkoriban az Internettóban írogattam ezekről a kérdésekről.) 1989-ben a Datanet Online magazin főszerkesztője lettem, azóta különböző formákban, de mindig az online tartalommal és az online kommunikációval foglalkozom.

M. ü.: Hogy nézett ki a magyar webkettes világ belülről a legelején?

P. F.: Rettentően kevesen voltunk, még két tucatnyian sem. Dobó Matyi, Berényi Konrád, Barczi Imre, Szántó Balázs, Pintér Robesz… és még néhányan valóban olyan ősbloggerek, akikkel a mai napig próbáljuk figyelni egymást. Mindenki ismert és – nem a twitteri értelemben – követett mindenkit, gyakorlatilag szakmai beszélgetések folytak.

M. ü.: Hogy alakult ki az az üzleti modell, hogy egy online laphoz tartozol, ám a cikkekkel egyáltalán nem kapcsolódsz hozzá?

P. F.: Úgy éreztem, egy médiával foglalkozó blognak nem jó, ha a levegőben lóg. Én a HVG-t néztem ki magamnak, őket kerestem meg a javaslattal, hogy náluk írnék. Találkoztunk, beszélgettünk, megegyeztünk. A hvg.hu szerzői közül akkoriban magánemberként többen is blogoltak, volt egy többé-kevésbé működő szerkesztőségi blogjuk is, úgy tűnt, hogy idővel kialakult egy blogegyüttes. Nem így lett, aminek talán az Index körüli látványos blogburjánzás is az oka lehetett. Amikor én elindultam, ennek még nyoma sem volt.

M. ü.: Nekik miért volt az jó, hogy közben róluk egy szót sem ejtettél?

P. F.: A HVG motivációit pontosan nem ismerem, de mindenképpen keresték a megújulás lehetőségét, talán valamilyen új kultúra beszivárgására is számítottak. 2005-ben nyilván más volt a kiadó anyagi helyzete is, megengedhettek maguknak ennyi kísérletezést. Nem támasztottak bevételi elvárásokat a Médiabloggal szemben, évekig hirdetés sem futott rajta. Ez nagyjából így is maradt, később sem láttam nagy törekvéseket, hogy értékesítsék a felületemet. Ha mindenáron a haszon kérdését feszegetjük, gondolom, etikai és szakmai profitot hoztam: egyértelmű volt, hogy a véleményvezéreket jól eléri a Médiablog, ennek pedig mindenki örült. Úgy látszik, ez eddig volt elegendő.

M. ü.: Akkor már számoltatok véleményvezérekkel? Én úgy tudtam, ez tipikusan a webkettő első hullámánál későbbi fogalom.

P. F.: Dehogy, az online véleményvezérek fogalma még a blogkorszak elejéről származik. Nagyon jól megmutatkozott, melyik blogra mennyien hivatkoznak, honnan merre terjed az információ. A Médiablog esetében azonban nem csak rájuk, hanem az offline média, a reklámipar és társai megmondóembereire gondoltam. Az évek során gyakran meglepődtem, olyan emberekről derült ki, hogy ismerik a posztjaimat, akikről nem feltételeztem, hogy ilyesmit olvasgatnak. Mert mondjuk sosem kommentelnének.

M. ü.: Gondolom, te a két lábon járó early adapter vagy.

P. F.: Ellenkezőleg. Inkább  óvatos kivárónak mondhatnám magam. Csak akkor csatlakoztam az iWiWhez, amikor már többen is szóltak, hogy megtalálhatatlan vagyok. A Twitteren harmadszor vagyok fent. Amikor először regisztráltam, úgy vettem észre, semmi nem történik, semmi haszna, töröltem a fiókomat. De hamarosan rengeteget olvastam arról, hogy ez egy fontos ügy, visszatértem. Annak is deaktiválás lett a vége. A Facebookon régóta fenn vagyok, de sokáig ott is inkább csak szemlélődtem.  Ott viszont a személyes profil és a szakmai (Médiablog) oldal mellett még egy szakmai gyűjtőoldallal is megpróbálkoztam. Itt szerettem volna összegyűjteni a különböző helyeken megjelent írásaimat és a teljes diszkográfiámat, de be kellett látnom, hogy ezt már nem győzöm.

M. ü.: Mit gondolsz, merre tart a közösségi média?

P. F.: Lehetetlen megjósolni. A Facebook most nagyon nagy, de 2004-ben, amikor blogolni kezdtem, még nem hallottunk róla. Öt év a közösségi médiában egész eon. Most például nem jósolok nagy jövőt a Google Plusnak, de nem fogok csodálkozni, ha hatalmasat durran még.

M. ü.: A címkefelhő egy ikonikus webkettes jelenség. Nálad hosszú hivatkozási listákat lehet találni, de épp a címkefelhő hiányzik. Miért?

P. F.: A válasz nagyon egyszerű: A HVG évek óta készült az elavult blogmotor lecserélésére, de a fejlesztőknek mindig volt valami fontosabb dolguk.

M. ü.: Fontos jellemzője a blogodnak ez a totálisan lecsupaszított minimáldizájn?

P. F.: Errefelé tart a webes publikálás. Nagy izgalommal figyelem az egyre inkább letisztuló oldalakat. (A látszat ellenére nagyon nehéz ilyen felületeket készíteni.)

M. ü.: Berényi Konrád kiemeli, hogy időközben te magad súlyosan megmondóember lettél. Mesélsz erről?

P. F.: Ez a megmondóember-bélyeg általában a „még a csapból is ő folyik” szinonimája. Ha egyszer valakit felfedez a média, akkor egy ideig kézről kézre adják. Ha alaposan, rendszeresen foglalkozol valamivel és erről mások is tudnak, idővel keresni fognak. Szerepeltem néhányszor újságban, tévében, rádióban, de az eredmény általában nagyon gyenge volt. Ezért idővel nem is vállaltam több olyan interjút, ahol két perc tiszta műsoridő állt rendelkezésemre ahhoz, hogy egy teljesen friss közönség számára elmondjak olyasmit, amiről már számos hosszú és alapos bejegyzést írtam.

M. ü.: Várjunk, én a referencialitásra gondoltam. Hogy ha az ember egy témába vágó újdonságot meg akar ismerni, nálad eséllyel keresgél.

P. F.: Néha én magam is meglepődöm, amikor a Google-ban keresve bizonyos kulcsszavakra a Médiablog bejegyzései a találatok. Mindenesetre soha nem írtam kifejezetten  a keresőknek, nem foglalkozott senki a blog keresőoptimalizálásával… Ez az eredmény tisztán a tartalomnak és a hivatkozásoknak, és persze a blog hosszú életének köszönhető.

M. ü.: Mit szeretsz a Facebookban, mit szeretsz a LinkedInben, mit a Twitterben?

P. F.: A Facebook vagy a mikroblogolás nagyszerű dolgok, de nem helyettesítik, legfeljebb kiegészítik a hagyományos blogolást. A nagy kék site ráadásul nekem nem olyan természetes közegem, mint a huszonéveseknek. A tinédzserek teljes ismeretségi köre folyamatosan elérhető ott. Az enyém nem. Ezzel együtt a személyes profilomon keresztül nagyon sokféle emberhez kapcsolódom. A Médiablog Facebook oldala pedig amolyan töltelék két blogbejegyzés között. A Twitter az Egyesült Államokban fantasztikusan működik, hihetetlen sebességgel terjednek rajta a hírek. Itthon inkább csak egy nagyra nőtt csetszoba, rengeteg az a bejegyzéslánc, amelyben két júzer egymásra reflektál. A LinkedIn nagyon jó szakmai kapcsolatépítő, információcserélő platform, de ezt nálunk sokan csak mostanában kezdik felismerni. Ebben a felismerésben próbálok segíteni.

M. ü.: Mondhatjuk, LinkedIn-szakértő vagy.

P. F.: A webkettes és közösségi megoldások üzleti alkalmazásával már évek óta foglalkozom. Ezen belül a HR izgalmas terület, mert nagyon sok olyan feladat merül fel, amelyre ezek az eszközök nagyon jók. Ilyen az igazán jó emberek megtalálása, a cégen belüli kommunikáció, azaz az intranet, a tudásmenedzsment, a munkáltatói márka alakítása.

M. ü.: Mi izgat téged a legjobban a közösségi médiában?

P. F.: Engem mindig az elérhető információk gazdagsága, sokrétűsége varázsol el. A közösségi médiában ezen kívül még a reakciók, a visszacsatolás gyorsasága a lenyűgöző. Ahogy azonban a weben sem szoktam soha szörfölni, a Facebookon sem szoktam nézegetni mások oldalait, fotóit.

M. ü.: Kiket olvasol?

P. F.: Az RSS olvasómban évek óta gyűlnek a követendő oldalak, blogok. Igyekszem mindennap átfutni a legfontosabbakat, megjelölöm az elolvasandókat. Néhányat letöltök Kindle-re, azokat később bárhol, bármikor elolvashatom. Nincsenek kedvenc blogjaim, inkább olyan írások vannak, amiket fontosnak, érdekesnek tartok. És rengeteg az új, de ezeknek már nem olyan könnyen jut hely a napi diétában.

M. ü.: Tényleg, az tudható, hogy a Kindle nagy kedvenced

P. F.: Nem is tagadom... *szmájli*  Hatalmas találmánynak tartom, nagyon jó, nagyon egyszerű, azt tudja, amit tudnia kell, írok is róla, ha van új szempont.

M. ü.: Nagy idők tanújaként mit látsz a fő különbségeknek a mostani állapotokhoz képest? Azon kívül, hogy a követhetetlenig burjánzik.

P. F.: A blogoknál azt látom, hogy nagyon nehéz a felszínre kerülni. Szinte nincs is más út, mint az Index blogketrece, de ide nem lehet akármilyen – komoly – témával bekerülni. A Facebookon pedig igen riasztóak azok a manipulációk, amelyekről mostanában többen is írtak.

M. ü.: Mire gondolsz manipuláció alatt?

P. F.: A nyereményjátékokat és hasonlókat manipuláló "like-közösségekre".

M. ü.: Régen könnyebb volt kitűnni?

P. F.: A blog.hu-s blogok tömeges elterjedése előtt mindenképpen. Most már nagyon kellenének azok a szűrők, amelyek segítenek kiválogatni a legjobb tartalmakat. Léteznek blogajánlók az Indexen, a HVG-n, a Kreatívon, de ennyi nem elég. Többször is írtam róla, a „content curation” egyre fontosabb. Még akkor is, ha ennek egy részét elvégzik a megbízható Facebook ismerőseink.

Szólj hozzá!

Címkék: blogger pollner médiablog blogterju pécsi ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://meztelenuzenet.blog.hu/api/trackback/id/tr333213852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása