Ki hinné, hogy a Malackaraj Péter Annájával a Ráday utcában kellett találkoznunk. Amíg elsétáltam a randevú színhelyére, rájöttem, hogy ez a pesti Berlin. Bónuszként Papi is megjelent, de őt sajnos nem szabad megsimogatni, mert parás lelenc. Csak éppen a kerület sztárja. De eluntam számolni, hányan guggoltak le hozzá kegyeit keresve, amíg én Annából próbáltam kicsikarni három értelmes mondatot. [Irónia.]

Ha definiálnád a foglalkozásod, újságírót mondanál vagy bloggert?
Abszolút az előbbit, már a totalcarnál dolgoztam, amikor először láttam blogot, és egy az egyben magazinnak tekintem a Malackarajt.

Mindig rá voltál kattanva a főzésre?
Mindig szerettem főzni, de ugyanez igaz az autóvezetésre, és sokminden másra is, amivel majd később tervezek foglalkozni. Két évvel ezelőtt azt láttam, ebben a témában nincs olyan termék, amelyik mindenkihez, pláne a férfiakhoz is szól.

Nőiesnek érzed a gasztroblogokat?
A többit igen, de ez nem baj, csak hát vannak férfiak is.

Hogy kell hozzájuk szólni, cubákosabb kajákat mutat az ember?
Inkább a megfogalmazásról beszélek. A Malackarajon messze az olvasmányosság a legfontosabb szempont, az összes többit felülírja. Az, hogy legyen élvezeti értéke az írásnak. Utána jön a fotó, a recept. Ezért van nálunk egyáltalábn közélet, vélemény, politika is, ezeket nem lehet kizárni a gasztronómiából, több embert érdekelnek, mint ahányan főznek.

Mi szerint válogattad az első posztokat?
Válogatás egyáltalán nem volt. Úgy álltunk hozzá, majd lesz valami. A koncepció masszívan összefügg az egyéniségemmel. Rovatokat akartam, és semmiképp nem elitizálni. Nem kell örökké feketeborsmártásos lazac, legyen ott a parasztkaja is, a hó végére álljon be az egyensúly. Én is raktam már ki olyat, amit később szarnak ítéltem és megbántam, de ha az ember mindennap posztol, ennyi belefér. Havonta összesen talán két napot hagyunk ki.

Miért magázod az olvasókat?
Mert az újságírásban így megy ez.

De a blogokban nem.
A Malackarajnak csak a formátuma blog. Erre semmi más nem is mutat a blog.hu motorján kívül.

Meg az obligát kérdés a végén.
Azt Magyarországon mi kezdtük el. Én is vettem valahonnan, de itthon még nem létezett. Főleg magázva nem, amire még rá is játszottam az elején azzal a kreténponthuról vett baromsággal, hogy Önök. De azon csak az az egy százalék tudott röhögni, aki ismerte, a többieket idegesítette, abba is hagytam egy fél év után, elfáradt a poén. Most meg már mindenki használja. A zárókérdés nagyon közösségteremtő, azt generálja, hogy tedd hozzá a magadét. Kérdésre egyszerűbb kommentelni, pozitívabban fognak odalépni, a kommentelők nem újságírók, érdemes alájuk segíteni, és működik is, elég jó közösség alakult ki, megy az osztás, ökörködés, lettek szerzők, haverok is kommentelőkből nálunk. Fontosak, szeretem őket, foglalkozunk velük, a véleményükkel, javaslataikkal. A blog-hu-n indulni egyébként remek döntés volt, ezt azóta is tartom, messze ott érdemes, ha valahol egyáltalán, bár én már 2009-ben is úgy éreztem, kicsit késő a blog formátumnak, még akkor is, ha azon kívül a Malacban semmi se blog. Ehhez képest a Malackaraj gyorsan felfutott, de hát egyértelműen szem előtt volt. Ha egyszer nem lehet piros pólót kapni a boltban, és te kiteszel egy kurvanagy, forgalmas kirakatba egy piros pólót, azt hamar el fogják vinni.

Hogyan hatott vissza a Malackaraj az életedre?
A negatív hatása az, hogy pusztítja az írásaimat. Túl sok rövidet írok, néha csak ezer karaktert, ezért amikor az a feladat, hogy szülessen egy rendes, igazi belemászós cikk, annak legalábbis az eleje mindig kín. Sajnos napi szinten blogolni felületességre kényszerít, amit meg lehet szokni, pláne, amikor valaki olyan felületes, mint én vagyok. Imádok dolgozni például a Playboynak, ahol tisztességes írások az elvárás, de az elején minden alkalommal beledöglöm, utána viszont nagyon élvezem. Főleg, amikor elküldöm. Egy-két hónap után azokat a hosszú cikkeket is ki szoktam tenni a Malacra.
A másik eredmény viszont, hogy az egész kapcsolatrendszeremet átalakította. Ami kiszámítható lett volna, az pont nem következett be, de hát ilyen az élet. Rengeteg váratlan ismeretségem született. Rendszeresen meg kell ismerkednem emberekkel, és sok olyan munkát hoz a blog, ami összefügg a Malackarajjal, de nem tartozik hozzá közvetlenül. Kaptam új barátságokat, elkoptak régiek. Egyesekkel összehaverkodunk, másokat megutálunk, de ez nem hinném, hogy ennek a munkának a sajátja, velem mindig így volt,  elég intenzíven reagálok mindenre. Ilyennek képzelem a munkahelyeket, főként a nyitott, kommunikációra specializáló helyeket, de nem tudom pontosan, mert mindig szabadúsztam, főnököm sosem volt, szerintem nem is lesz, rosszul tűröm mások szabályait, gyerekkorom óta abba az irányba dolgozom, küzdök, hogy a saját szabályaim szerint éljek és dolgozzak.

Hogy kerültél az autók közelébe?
Épp mint a főzés közelébe. Nagyon szeretem őket, bár mostanában a motorokat még jobban. A motor-ügy kissé el is fajult az utóbbi időben, nagyjából az érdekel a legjobban. Nem tudom, mi lesz, ha bejön a fagy.

A te rettentően barátságos, lezseren és hatalmas kedvvel elővezett arroganciádról honnan tudtad, hogy működni fog?
Na arról épp nem tudtam, hogy működik-e. Egyébként én ilyen vagyok, ennyire egyszerű oka van, hogy ilyen a Malackaraj. Azt nagyjából hamar átláttam, főleg a Totalcarnál, miben különbözik a férfi és a női olvasó. Van egy férfiingtervező cégem, ahol szinte kizárólag férfiakkal dolgozom, és nagyon jól szót értek velük. Kurva jól kommunikálok férfiakkal, nőkkel kevésbé.

Ilyen voltál kislánynak?
Persze. Mindig is rengeteg fiú barátom volt, most is van tucatnyi, akit még közelinek is merek mondani. De lányból kevés, azok is mind elég határozottak, tökösek.
Mennyire van kedved részt venni ebben a céhben, ebben a közegben?
Nagyon kevés, nem saját közegben van egyáltalán kedvem részt venni. Egyre kevesebben. Én már szűrök és szeparálok, csak olyan munka, esemény és helyszín jöhet, ami nagyon érdekel. A munkától független, fennmaradó órákban nem fogok eseményekre járkálni, csak ha izgat.

Mi a legnagyobb malackarajos sztori?
Nagyon mélyek nincsenek, de emlékezetes hetente több is adódik. Most éppen a Lenyelik? című poszthoz kötődik egy. Semmi gasztronómia nem volt benne, de sosem fogjuk elfelejteni. Csináltunk egy hülyeséget a Hajnalkával, és gyakorlatilag mém lett belőle. Végigfutott a közösségi médiákon, azokon a reakciókon már eleve rengeteget röhögtünk, az indexes ökrök megzenésítették, a blogon általános rekordot produkált, pedig nem volt jó írás. Jó, ahhoz képest, hogy betintázva írtuk, könnyezve röhögve, ahhoz képest elmegy, de az olvasónak ez mindegy, milyen körülmények között kaparunk be valamit. De a csúcs az, hogy a Tumblren is visszaköszönt, pedig ott már nagyon magas az ingerküszöb, ha hozzájuk ki lehet futni, az mókás. Magára a posztra meg olyan kommentek jöttek, hogy abból külön bejegyzést kellett írni. Az egyik kommenten azóta is sírok. „Amióta tudom, hogy a férjem szeretője nem nyeli le, azóta lenyelem.” Kurvajó, kiszalad valaki száján és ott van a te felületeden… Ősbölcsesség egyébként, pólóra kéne nyomtatni. Ezeket élem meg nagyon jól, anekdotáim igazán nincsenek, amúgy sem vagyok az az emlékezős alkat, volt, szép volt, a most jobban érdekel.

Ha ötszáz évvel ezelőtt ülünk itt, ugyanezekkel a vágyakkal és képességekkel mi lennél?
Lovas. Kalandor, felfedező.

A felfedezés tényleg fontos eleme a webkettőnek. Azok igazán aktívak, akikben ez erősen él.
Ez tökjó, de sosem gondoltam rá. Bennem az nagyon erős, hogy ha valami érdekel, az nagyon foglalkoztat, viszont nehéz fenntartani az érdeklődésem. Kurva hamar ráunok mindenre.

Mautner Zsófi azt mondta, nemhogy nem fogyott ki még soha az ötletekből, de ötletbőséget él meg. Te hogy vagy a témákkal?
A gasztronómiában mindennap történik valami, ráadásul évente ismétlődnek az alapanyagok. Ha újra eljött a cékla ideje, meg kell írni, nem tudod elkerülni. Ez nem úgy megy, mint a divatban, ahol sok-sok évvel később visszatérnek a nyolcvanas évek, hanem minden évben minden egyes téma visszatér. De én ezt nagyon unom, és részben emiatt most úgy is érzem, új irányt veszünk. Egyelőre ha kihagyunk valami répát, jön a hisztéria. De annyi tartalom van, ez minket most nem érdekel, úgyis megírja más a réparecepteket. Praktikusan meg leírtuk tavaly és tavalyelőtt is, ott a címkefelhő, keresd vissza, olvasd el, néha ezeket összegyűjtjük egy posztba, de az ideális az volna, ha úgy működne a dolog, hogy reggel kint van a répaposzt, délután meg valami más az új irányból, csak erre egyelőre nincs kapacitásunk, ezért csorbulnak a répák, de az ugye van máshol, ami meg nálunk folyik répa helyett, nincs sehol máshol. Remélem érthető ez így. De mindegy, én azt akarom, hogy legyen répa és móka is, és ha úgy akarom, csak összejön előbb-utóbb.
Nem tartasz tőle, hogy akkor a Malackaraj elveszíti az összetéveszthetetlen aromáját?
Nem, szerintem a közéleti témák jobban érdeklik az embereket. Általános népszerűségre pedig nem hajtok, olvasottságra igen.

Sportolsz?
Aha. Most éppen van valami a derekammal, de futok és amerikai focizom. Abban bénázom, nagyon nehéz, nagyon sérülésveszélyes és az egész csapat fiatalokkal van tele. Rohadt gyorsnak kell lenni és rohadt erősnek. Rajtam kívül mindenki húszéves vagy már régóta játszik, egy bamba vénasszony vagyok közöttük. De a sport borzalmasan fontos, kreatív melóhoz meg egyenesen elengedhetetlen. Irgalmatlan sok energiát termelek magamtól, amihez a sport is hozzájárul, de le is fölözi. Korán kelek, rögtön tettre készen, kábé mint a kutyám.

Kos vagy?
Bika. De éppen a Kos-határon. Nem mintha nagyon képben lennék. Azt tudom, hogy a másik jegyem Vízöntő.

Az remek jó a közösségi médiához.
Tényleg? Azt hittem, hisztérikus picsák. Én egy bika lendületével.

Mi alapján találod ki a posztokat?
Nincs rendszer, a legelejétől spontánban toljuk, hozza az élet. Jellemzően nincsenek bekészítve dolgok, sokszor reggel mókolok össze valamit. Kötöttség annyi van, hogy ha már nem lehet húzni-halasztani egy témát, mert lassan kifutunk a szezonból, akkor kidobjuk. Számít, mit akar az olvasó, mi a menő téma. Többen vagyunk szerzők, ki-ki azt ír, amit akar, nem konyhai napló a blog.

Üzleti modell?
Nálunk van fizetés, késve, de van. Hirdetésből, másból. Sokat tudnék mesélni a magyar körbetartozás szépségeiről. Minden hétfőn átnézed, mennyivel lógnak, telefonálsz, írsz, odamész… Pontosan úgy élek, ahogy akarok, kivéve ezt a kibaszott hétfőt, amikor behajtósdit játszom, ami egyébként jól áll, van külön pénzbehajtó hangom, szókészletem, próbálom szórakoztatóvá tenni. Ezt bármikor lecserélném. Már minden kifogást ismerek, gyűlölöm, pláne, amikor sorolom őket másoknak.

Volt, aki azzal keresett meg, hogy a Malackaraj a kedvence és ide akar írni?
Minden volt már, kommentelőből is lett szerzőnk.

Van bármi, amit a Malackaraj kedvéért tanultál meg?
Nincs.

Te magad honnan tudsz főzni?
Magamtól és szakácskönyvekből. Nagymamáktól. Bonyolultak a családi viszonyaink, sok nagymama van, de nem álltam mellettük, csak megvan, miket készítettek. Direkt nem mentem tanfolyamra, nem vagyok olyan, de olvasok, érdekelnek dolgok, séf haverjaimmal lebzselek, akik épp ezért rengeteget szerepelnek is a Malackarajon. Ezt hatalmas előnynek tartom. Az emberek egy része azért nem jár étterembe, mert nincs rá pénze. És akkor jövünk mi, és megmutatjuk ugyanazokat a trükköket, technikákat, amelyekkel megvan neki az élmény. El tudom hozni, hogyan lehet otthon megcsinálni.

Étteremben nehéz veled?
Nem hinném, simán eszem Mekiben, bárhol, mert amikor éppen beindulok a sportban, azt a mennyiséget nem lehet a biopiacról fedezni. Ettől függetlenül, aki egész nap ül, nem értem miért zabál annyit. Túl sokat esznek az emberek és nem sportolnak.

Ellenszenvvel vagy kollegialitással figyeled a sznob helyeket?
Mi a sznob? Ami drágább, mint amennyit ér. Ha valami sokkal drágább a valós értékénél, az a sznob hely. Így nekem nem sznob a Costes, nekem megéri az az élmény. Az árérték aránytalanság dühít.

A Malackaraj mint vendéglő hogy nézne ki?
Mint mondjuk a Manga Cowboy. A környezet, a hamburger, a barátságos hangulat, még a beltér borzalmas dizájnja is olyan, amilyet szeretek. Jók a pálinkák, sörök, borok. Az alkoholra elég finnyás vagyok.

Te most híres vagy?
Nem tudom.

Adtál már autogrammot?
Sokszor, de néha nagyon idegesít. Amikor ott ülök egy barátommal, van, akit zavarnak az ilyen helyzetek, nem akarom kitenni ennek. Ha egyedül vagyok, nem zavar.

De, ugye, titokban nem vagy visszahúzódó alkat?
Egyáltalán nem. Csak nem szeretem például ha nem fizethetek valahol, utálom, gyűlölöm, még egy kávé erejéig is. Nálunk az az új vívmány, hogy nem járunk zabás rendezvényre, ingyenvacsorára. Soha többet nem lesz PR vacsora, kurvára nem megyünk el, vége. A PR cikk a Malackarajon nem létező kategória volt mindig is, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak. Nyilvánvalóan azért hívnak, hogy írjak róla, én ezt nem fogom megtenni, akkor meg minek menjek oda, tök bunkóság lenne.
Véleményformáló gasztrotartalom vagyunk, a gyanúját sem akarom annak, hogy minket meg lehet venni. Inkább próbálok tartalmat találni az étterkekben, nem ingyen zabálni náluk. Így kerül a képbe Bíró Lajos, Csapody Balázs, Takács Lajos, Kerekes Sanyi, Huszár Krisztián – de már megy a duma, hogy biztos PR az egész. És persze Miguel Vieira, az egyik legjobb melónk eddig a Costessel volt. Ebben a formában szívesen működök együtt, átadja a tudását az olvasóimnak. Ez sokkal nagyobb érték, mintha engem megetetne, jót eszem én nélküle is.

A Costesben töltött időt hogy kell elképzelni?
Ott töltöttem egy napot, felraktunk egy képgalériát, mit csinálnak reggeltől estig. Engem engedett be először a konyhába szerviz alatt. Nagyon igyekeztem nem útban lenni, elég stresszes volt, de aztán vicces is, amikor a szakácsok könyörögtek, menjek mindennap, mert Miguel végre nem üvölt velük. Elég kemény hajcsár. Az éttermi konyha katonaság. Mindenesetre így próbálom a helyeket közel hozni ahelyett, hogy leírnám, mit ettem, mert szerintem az nem is érdekli az embereket. Az étteremkritika kívül esik a Malackaraj érdeklődési területén. Ha körbekérdezek a haveroknál, ki hol reggelizik, és abból megírom a tíz legjobb reggelizőhelyet, az oké, elég az, hogy tudom, nekem ezért nem fizetett senki, attól kezdve támadhatatlan vagyok.

A névben benne van a sok kicsi fiatal disznó?
Mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, a név volt meg elsőnek, Bazsó Gábor találta ki.
A Malackaraj amúgy videósorozatnak indult, nem receptfőzésnek, az olyan kilencvenes évek. Ma is rengetegen erőlködnek a műfajban, több mint kínos, régen abba kéne hagyni. A blog csak a videó kísérete lett volna, de a videó húzódott, ez meg beindult. Nevet, őszintén, tudsz ennél jobbat? Egyszer egy RTL-es szerkesztő megjegyezte, hogy pornográf mellékzöngéje van. Azóta még jobban tetszik.

Nagyon dizájnos a kenyérpirítód?
Egyáltalán nem kattanok a menő konyhai tárgyakra. De pazar késem van. Aki egyszer igazán jó kést használ, később nehezen jön le a kényelméről. A dizájn másképp fontos, nem véletlenül írok divatblogra is. Mégiscsak textiltervező volnék eredetileg.

Mit jelent neked belülről a Malackaraj?
Már szervesen az életemhez kapcsolódik. Mint egy testrész. De olyan testrész, amit el lehet távolítani, aztán visszanövesztem bármikor, máshogy.