Ki az a Hampuk Richárd? Híres ember? Tapasztalt, vén róka? Biznicéletben elaggott, őszes halántékú, minden hájjal megkent? Szívíjén csak a projektek felsorolása tucatnyi oldal? Szakceleb? Botrányhős? Kőgazdag? Menő csávó? Ki, de tényleg, ki az a Hampuk?

Nem vagy éppen biztonsági játékos. Huszonnégy évesen nagyon szép helyed volt egy stabil cégnél, ehhez képest tettél egy óriásugrást a bizonytalanba.

Szokták mondani, hogy kevés volt a kihívás – de esetemben tényleg erről volt szó. Februárban leszek huszonhat éves. Az előző munkahelyemen megkaptam mindent, sok ügyféllel dolgoztam, nagyokkal, volt döntéshozatali és tanácsadási jogköröm, többnyire meg is fogadták, amit mondtam, de ez egy idő után túl monotonná vált. Tudtam, ha ebbe beleállok, ötvenévesen is itt tartok. Akkor hivatalnokká válok, sosem fogok arra törekedni, hogy kockáztassak és kitörjek.

Mit szóltak a feletteseid ahhoz, ami nem tetszett neked?

Az a baj, hogy a feletteseim ugyanazt csinálták, amit én. A struktúrából tehát csak az tudott következni, hogy ha bármi másnak kineveznek, legfeljebb a névjegykártyámon lett volna változás, de ugyanaz a munkám, mint előtte. Ez nem motivált.

Ilyenkor az egyik bevált módszer átcsábítani néhány ügyfelet.

Kerek perec megmondtam az ügynökségnek, hogy nem fogok ügyfelet lopni. Akkor nem csináltam semmit, nem harcoltam meg az elemekkel. Ha kinyújtom a kezem egy tálcán kínált sütiért, amelyet nem is én sütöttem, majd sértetten hazaviszem, az nem küzdelem, legfeljebb taktikai lépés. És nem is szép, bármilyen különösen hangzik ez a szempont. Hogy tényleg fasza gyerek vagyok-e, csak akkor mutatkozik meg, ha tisztán játszom.

A blogod kommunikációs eseteket elemez, és még bőven akkor indítottad el, amikor klasszikusan nyolctól ötig dolgoztál. Ez később mennyit segített?

Hatott arra, hogy belevágtam a magam vállalkozásába, de nem egyenes folytatása. Azért kezdtem blogolni, hogy kiírjam magamból azt, amit a munkáltatómnak nem mondhattam el, vagy ha elmondtam akkor nem volt számára releváns, időszerű. A bejegyzéseim mindig elemző jellegűek, ezért tudatosan maradok a heti egy posztnál, nekem ez teljesen elég. Sok a szakmabeli olvasó, visszacsatolást is kapok. A blogolás számomra brainstorming jellegű tevékenység a szakmán belül. Kapok is hideget-meleget, bár utóbbit gyakrabban. Szondázni szeretném a véleményem, hol helyezkedik el a világban. Azt gondolom, hogy valaki addig tud a szakmáján belülfejlődni, amíg azt nem hisz, hogy ő az egyedüli és a legtökéletesebb szakember. Az, hogy bekerültem a Goldenblogban a top tízbe, sokat emelt a renomémon, pedig ha nem írnék blogot, akkor is ennyit tudnék. Azt szeretném, hogy európaian működjön ez a szakma. És ha én magamat a blogon keresztül szakembernek titulálva beletörődöm abba, hogy a kollégáimmal egy PR-ügynökségnél monoton hangon nyomjuk az ügyfélnek, és az a cél, hogy minél jobban lehúzzuk, akkor én nem vagyok hiteles. Pedig épp arról blogolok, milyen jó volna kríziskommunikációban, tanácsadásban mindaz, ami az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban zajlik. Nagyon úgy érzem, a magyar PR-ügynökségek balkáni modellt követnek. Nekünk csak húsz évünk volt felépíteni ezt a szakmát, addig jutottunk el, hogy van egy-két szakemberünk, az ügyfeleknek meg minden szart eladunk azért, hogy minél több pénzt beszedjünk tőlük. A bevált, sablonos módszer ez: kiválasztok egy ügynökséget, dolgozik rajtam a junior-junior-junior, én pedig a szenior-szenior-szeniort veszem meg. Ez nem fair. Nem akarok álszentnek tűnni, mint mindenkinek, a pénz nekem is fontos, de közben arra, amit a kezemből kiadok, azt szeretném mondani, igen, ez megfelel minőségben. Ne az legyen a legelső, hogy ajánlom neked ezt a szolgáltatást, igaz, nincs rá szükséged, de fizess rohadt sokat és verjük át az ügyfelet. Emiatt döntöttem úgy, hogy vállalkozom. Nem alapszinten lesz nehéz, meglátjuk, hol tartok egy év múlva.

Most kicsit azt mondod, azért van ilyen állapotban a PR-szakma, mert a másik odalnak is túl kényelmes ez.

Hát nem tudom. Ha nagyobb bajuk lenne vele, nem itt tartanánk.

Meg szeretnéd nevelni az ügyfeleket?

Ez azért túlzott vakmerőség lenne. Az én vágyam inkább megtalálni azokat, akikkel hasonlóan gondolkozunk. Ez a szakmára is igaz. Azokkal versenyzem szívesen, akik így gondolkoznak.

Nálad ezt a gondolkodásmódot mi teszi hitelessé?

Részben talán az IBS-ben eltöltött 4 év, részben pedig hogy rengeteg német és angol ügynökséggel tartom a kapcsolatot, többekkel együtt is dolgozom. Amikor ők elmesélnek egy tendert, ráébredek, hogy ég és föld a különbség a mieinkhez képest. Például alapkövetelmény, hogy forgatnak hozzá filmet. Persze mindenért sokkal keményebben meg is kell dolgozni.

Miben nyújtja neked a legnagyobb segítséget a webkettő?

Ha egy posztból sikerül átlépni origó címplapra, index-idézetre. Kerültem már be a hvg-be és az MTV-be is, de ehhez nyilván az kell, hogy megosszák a posztjaimat. Közösség alakul ki a blog és így magam köré is.

Mik a nagy blogos sztorik?

Mind a politikával kapcsolatos. Azok a legolvasottabb, legtöbb kommentet eredményező bejegyzések. Az olvasók sajnos sokszor félreértik. Azt hiszik, a politikát magát értékelem, holott soha. Csak a kommunikáció módját. Nem foglalok állást, nem derül ki, mert irreleváns is, milyen szavazó vagyok. Legutóbb nagy port vert fel a taxis tüntetés. Ők is félreértettek. Elmondtam, hogy kommunikációs szempontból nagyon rossz ötlet szmogriadó napján tüntetni. Azzal támadtak rám, nem ismerem a problémáikat, pedig azzal direkt nem is foglalkoztam, hogy jogosan sztrájkolnak-e. Így is utálják őket elegen, ha növelik a szmogot, az öngól. Hiába értem meg magánemberként, hogy sok a gondjuk, nem használt nekik ez a lépés. És persze írtam a választásokról, értékeltem a párthonlapokat. Válaszként rengeteg az anyázás, valamennyi a politikai tartalom miatt. Ha a sárgákat kritizálom, elkönyvelnek piros bérencként, és vica verza.

Előfordult valaha, hogy politikus megköszönte, amire felhívtad a figyelmét?

Kaptam visszajelzést, de ilyesmit soha. A Jobbik akart egyszer azonnali helyreigazítást, mert posztoltam a Kovi könyvéből kipattant szexbotrányukról, és belefutottam abba, hogy a pornószínésznőt hozzájuk soroltam, miközben az a nő csak szintén szélsőjobbos. Hát kijavítottam. A KDNP sajtóosztálya talán egyszer megköszönte, hogy értékeltem egy anyagukat. De leginkább sértődés van. Még úgy is, hogy előre szólok. Ez egyébként a vállalatokra is igaz. Ha nem csöpögős PR-szöveget nyomok, zokon veszik, még akkor is, ha a végére kihozom, hogy összességében ez jó cucc, csak itt és itt elcsúszott valami. De az is előfordult már, hogy egy kritikus poszt után1-2 olvasó megkeresett azzal, biztosan csak azért írok az esetről, hogy tanácsadóként foglalkoztasson az adott vállalkozás. Ha így lenne, nem heti egy posztot írnék.

Sok fronton tetőzik és valamerre hamarosan el fog mozdulni a webkettő. Te hogy látod a lehetőségeket?

A számháború annyira értelmetlen, hogy sokáig nem tartható. Egyre kevesebb embert lehet ezzel megvezetni. A marketingesek egy része még bedől a számoknak, de az ügyfelek nem. Szerintem ez folytatódik és tisztul. Mindig lesz olyan hülye, akinek ha azt mondom, ötvenezerért hozok tizenötezer lájkolót másnapra, elhiszi, de a komoly cégeknél ez lecsengett. A lojalitás és az engagement számít. A labda nagyon magas. Önmagában a csatlakozz hozzánk nagyon kevés. Hú, Facebook, hú, de jó lesz, megold mindent, és még ingyen is van.

Jön a természetes szelekció?

Mivel egyre többet kell tenni azért, hogy részese is legyen a közösségnek. Itt játszik az, hogy nem hirdetési platform ez, nem óriásplakát, hanem közösséget kell építeni a márka köré. Ez az igazán nehéz. Amennyi pénzed van, annyi rajongód lesz, de közösséget csak a tartalom formál. Ha olyat gyártasz, amely kötődik a márkához, de nem csak marketing, ráadásul megmozgatja az embereket. Sokszor látok jó oldalt, tizenikszezer tagot, és kitesznek napi egy cikket abból az újságból, amelyben egyébként jól elférne az illető márka hirdetése. Csakhogy az érdeklődők is azt olvassák, kivéve napi kétszer, annak már nem látják értelmét. És az egyéni tartalomgyártás nem olcsó. Ha Facebookot akarsz, fektess be, keresztposztolni nem elég. Akkor csak az nincs benne, ami miatt lájkolja az oldalt. Filmet, fényképet, kampányt, szövegeket és cikkeket szeretne fogyasztani. És megtalálni a márkaidentitást.

Mit érzel a legnehezebbnek ebben a műfajban?

Folyamatosan kitalálni a nem izzadságszagú tartalmat. Mert eddig mi volt? Be van állítva az éves médiamix, ki van találva, hogy jön három új íz, nyolc új összetevő, háromszor akciósan, kétszer hozzácsomagoljuk a másik terméket, ennek megvannak a kreatívjai, megvan a plakát, a tévéhirdetés. Rendben van, működik is. Na de a Facebookon hetente háromszor kell kitalálni valamit. Ehhez a gyártóknak is kicsit másképp kell gondolkozniuk.

Hol látod annak a kulcsát, hogy fejben is paradigmát váltsanak a szakemberek?

Ma már nem létezik klasszikus PR, szorosan hozzátartozik a social tevékenység. Nem apróhirdetési oldal a Facebook. És nincs Facebook határ. A tartalom nem zárul le itt. Nézzük csak meg a TV2 vagy a Nescafé krízisét. Egyből továbbterjedt. Az a jó community manager, aki PR-ban is tud gondolkozni. Mivel erre is van kitalálva. Hogy terjedjen. Hogy beszéljünk róla.