Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2012.02.06.
09:15

Írta: pázsitzebra

Érett és éretlen social működés

A social hype tulajdonképpen egyensúlyban van: a Facebookkal kapcsolatban messze eltúlzott, a ROI esetében pedig alulhangsúlyozott. Összesen kijön.

A közösségi ROI fogalma problémás. Mint Olivier Blanchard előszeretettel kimutatja, a ROI üzleti szakkifejezés, a közösségi média pedig – nos, igen, benne van a nevében. Az biztos, hogy nem automatikusan alkalmas kalkulációra, nem minden esetben. Ezt jelenti az az Erik Qualman kérdés, vajon mennyi a telefonunk megtérülése, és ezt Gary Vaynerchuck nagyon hasonló örökzöldje, csak ő a telefon szót anyánkra cseréli. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy értelmetlen is volna a ROI felől közelíteni.

Bizonyos Luke Brynley-Jones szerint megállapítható egyfajta közösségi érettség, amely négy fokozatból áll:

1. monitoring – kérdések, meghallgatás, párbeszéd, 2. online kutatás – célzott kérdések, mire van szüksége az oldalt lájkolókból formálódott közösségnek, hol lehet és érdemes velük együttműködni, 3. a célcsoport megtalálása – kik vannak itt, mit várnak a social platformoktól, a kedélyes posztolgatáson, a kommentlájkokon túl milyen gyakorlati céllal látogatnak el ezekre a felületekre, 4. a közösségi üzleti együttműködés – józanul megfogalmazva minden olyan tranzakció, amely például a márka Facebook oldalához köthető. Simán kerekedhet üzlet egy posztból, csak éppen nem a hirdetések által kitaposott közvetlen úton. Mégis milyen kevés az a marketinges, aki ezt foglalja bele egy riportba: "A második szinten tartunk, nincs tehát okunk arra számítani, hogy a belinkelt blogbejegyzés nyomán 150%-ot ugrik az eladás." Már a monitorálás is azoknak a cégeknek működik, amelyek pontosan tudják, mit akarnak kideríteni.

Leszűkítve és lecsupaszítva tehát, a közösségi megtérülés valójában potenciál és lehetőség. Pontos digitekbe érkezve mérni nagyon nehéz, de például ezen az infógrafikán elbíbelődni tanulságos és beszédes. Ki-ki mérje azt, amit lehet. Érdemes volna már elfelejteni a görcsöt, amellyel a lájkolók számát szorozgatják a munkatársak izzadó homlokkal, felsőbb utasításra. Nincs ilyen szorzat. De minden közösségi megnyilvánulás kommunikációs csatornát tár fel. Abban pedig, ahogy ezen a csatornán megszólal a beszélgetés, abban már semmi akadálya az akár tartós sikernek.

 

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 újmédia facebook bullshit roi közösségi média közösségi vásárlás jelenlét a közösségi médiában gary vaynerchuck

A bejegyzés trackback címe:

https://meztelenuzenet.blog.hu/api/trackback/id/tr294050404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása