2011.12.02.
07:02

Írta: pázsitzebra

Hogyan számítsunk megtérülést a közösségi médiában 1.

Vámos Peti 2.B: Mozgó ebéd

1. Házhoz megy

A food truck az új közösségi őrület. Nálunk ugyan ismeretlen, de gondoljunk csak bele: távoli unokatestvére, a mozgó könyvtár hasonlóan bombasztikus ötlet volt, igazán kár, hogy múlt idő. Az egyetlen különbség abban áll, amiért ez a poszt megszületett: mert a mobil ebédet szállító kamion működésének kulcsa közösségi.

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 vírusmarketing facebook twitter roi közösségi média win win közösségi márka mautner zsofi jakab andor divino borbár kitzinger szonja gary vaynerchuck

2011.12.01.
07:29

Írta: pázsitzebra

Erőt és mindent lebíró akaratot


Kis-Varga Judit – csakapuffin

A csakapuffin a gasztroblogok hajnalán indult, gazdája, Kis-Varga Judit, ma már ötezer emberrel beszélget a Facebookon, és nemrég a Nők Lapja olvasói is megismerkedtek néhány receptjével.

Azért a nőklapjás esemény rangnak mondható.

Igen, épp a napokban blogoltam arról, mekkora szó ez nekem. És nem is tudom, hogy találtak rám, a blogról vagy a Facebookról.

Te igen korán kezdted. Mesélj egy kicsit arról a környezetről.

Nagyon kevesen voltunk, az összes magyar gasztroblog számát ötvenre, maximum százra tippelem. 2007. tavaszán láttam a tévében egy műsort, amely a gasztrobloggerekről szólt, és mivel én épp akkor kezdtem otthon sütögetni, recepteket gyűjtögetni, megtetszett a dolog, viszonylag gyorsan eldöntöttem, hogy ilyet én is akarok. Közösségi szinten úgy nézett ki, hogy a már jelenlévő néhány nagy névnél gyűlt rengeteg kommentelő. Sokkal jobban követték is egymást a bloggerek.

Jól látom, hogy különösebben nem érdekel a szereplés?

Ez így van.

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 blogger blogoszféra nők lapja puffin fűszeres eszter blogterju mautner zsofi chili es vanilia

2011.11.29.
09:46

Írta: pázsitzebra

Közösségi média, 2011

A közösségi adatok olyan sebesen változnak, hogy nem túlzás negyedévente újragondolni őket. Ez a mozgó infografika a 2011-es évet foglalja össze számokban:

  • több Facebook felhasználó van, mint ahány autó a világon
  • átlagosan 130 ismerősünk van a Facebookon
  • másodpercenként 1736 csirip hangzik el a Twitteren, a többségük nem haladja meg a 40 karaktert
  • a YouTube-ra percenként 35 órányi tartalmat töltünk fel
  • hetente több mint 2 000 000 felhasználó jelentkezik be a Foursquare-en
  • az okostelefon tulajdonosok 60%-a még a vécén is közösségi médiázik
  • a Fortune magazin híres ötszázas listájának minden egyes tagja megtalálható a LinkedInen...

...végül egy gourmet adat azoknak, akik szerint a számok magukért beszélnek: a Ferrari több mint 5000 autót adott el idén.

Ez, akárhogy is nézzük, szép eredmény.

Hát még ha hozzátesszük, hogy a Facebook oldalukon mintegy 5 267 000 emberrel beszélgetnek nap mint nap.

 

Forrás: crossthebreeze

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 youtube facebook júzer twitter közösségi média infografika

2011.11.25.
08:58

Írta: pázsitzebra

Girlpower 2.0

...és akkor egyszer csak kaptam egy emilt Panyi Zsuzsitól, amelyben azt írta, egész héten meztelenüzenet hetet tart a blogon, és úgy is lett, először posztolt a vázlatról, a színvilágról, azután elkészült maga a kollekció, mert ő ilyen, egész kis történetekből robbannak elő az ékszerei, vannak zászlógyűrűi a labdarúgó válogatottakhoz, van Steve Jobs szériája kopott farmert és fekete garbót idézve, vannak az évszakokról és vannak a házasságról szóló darabok, megjelenik Karafiáth Orsi, ahogy Ginevra&Léna is a Bezselics Ildi konyhájából, én pedig gyorsan megírtam, mit is érzek, valamiért az M alá sorolta magát minden részlete, Masa néni, macskák, meztelen, és magyarul még a kelp is moszat, szerencsére, azt pedig csak remélni tudom, hogy Zsuzsi érzi, egyetlen szó illik ide, amely ebben az esetben hátulról olvastatja magát: köszönömmmmmmmmmmmmmmmmmmmm...

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 blogger blogoszféra karafiáth orsolya panyi zsuzsi meztelen üzenet bezselics ildiko

2011.11.22.
07:20

Írta: pázsitzebra

A sörész

Fotó: Karádi Róbert

Bart Dániel – Folyékony kenyér, Mástészta, Főzdefeszt, Keserű méz

Láttatok már alfabloggert, vérprofi tartalomgyártót, akit a webkettő legtöbb tralalája hidegen hagy? Viszont duma közben lefotózta a sütőtökös-spenótos mini cannelonimat. Ha már visz egy tésztás blogot is.

Hogyhogy nem a bor felé fordultál annak idején?

A Folyékony kenyér előtt nem voltam sörös, nem is foglalkoztam vele, publikus helyen általában azt kértem, de kényszermegoldásból, jobb híján, mert a bor vagy nagyon szar volt, vagy megfizethetetlen. A Folyékony kenyér szakmai megbízásként indult, de azóta kinyílt ez a világ előttem, most már nagyon nagyon érdekel a sör ezernyi fajtája. Spórolós nagyüzemi söröket egyáltalán nem iszom most sem, maximum Pilsner Urquellt, Gössert, ha az sincs, akkor cidert. Csak egy-két olyan fajtát tudok említeni, ami nem fáj. Abszurd a helyzet, meg kéne találni a sörtípusodat és attól kezdve azt inni? Ez nem házasság, egy gasztronómiai kérdésben nincs értelme a monogámiának. Miért ne tapasztalhatnál újat állandóan? A sör mint fogalom sokkal változatosabb, mint a bor. Ha látod ezt a hihetetlenül gazdag, hatalmas  tájat, végtelenül bosszantó, hogy itthon folyton három középvacakból kell választani.

A bor az egész életet lefedi…

A sör még inkább.

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 blogger facebook blogoszféra közösségi média jelenlét a közösségi médiában blogterju bart dániel folyékony kenyér

2011.11.14.
08:10

Írta: pázsitzebra

Róka

Hogy a poszt képei egymás sarkát tapodják az Ezmiez??? kategóriában, annak alapos oka van. Azt próbálják rögzíteni, és gyorsan is, amit nem lehet megfogni. Ez itt, kedveseim, egy róka. Igazi. A második kerületben, a méltán híres UFC pályán.

Mint kisült, járatlanka vagyok a témában és ezzel ki is lógok a sorból, az esténként edző csapatoknak már szemük sem rebben a jelenségre. Visszatérő vendég ő a közeli erdőből. "Képzeljétek, itt egy róka", szóltam be izgatottan abba a csapatba, amelyikben az én gyerekeim játszanak. "Aha, tudjuk", hangzott a válasz.

Szemmel láthatólag félelem nélkül osztotta meg legendás szépségét mindenkivel, akinek aznap a Kolozsvári Tamás utcában volt dolga. Bénítóan gyönyörű, a szőre kevésbé vörös, mint a meseillusztrációkban, a farka vége valóban fehér pamacs, karcsú, okos, terve van – ezek az első benyomások. A gyerekek élvezettel kiabáltak rá, amikor ők félrevonultak megbeszélni az edzést, az állat pedig beszaladt az épp üres területre, ám az edző is úgy reagált – "IDE FIGYELSZ, NEM A RÓKÁRA!" –, ahogy a hétköznapi akadályokra szokás. Off: az meg már csak a szokott szinkronicitás, hogy napokkal később szembejött ez a link.

Én azért kaptam elő a telefonom és rögzítettem egyik életlen és béna memót magamnak a másik után, mert közhelyesen földbe gyökerezett a lábam a látványra, a hírre, a gondolatra. De ezzel egyedül voltam. A róka természetes szereplője volt az estének. Színész a darabban. Csapattag.

A közösségi médiának is ez az egyik legerősebb, legszerethetőbb vonása. Zajlik minden rendben, és becikáz a pályára a váratlan, a kiszámíthatatlan – lehet rajta csodálkozni, de sokáig nem érdemes. Tulajdonképpen a róka látja vendégül a labdarúgást, ő osztja meg a pályáját a kis- és nagyfiúkkal, nem fordítva. A Facebook, a blogoszféra, a mobilnetezés, a YouTube-search és társai nem újabb kiszögellő figurák, akik megakasztják a buli kényelmét, nem sokadik ismeretlen feladvány, amelyért minden eddigit el kell dobni. Ellenkezőleg. Közeg, nem pedig tevékenység, tónus, nem pedig szolgáltatás, nyelv, nem pedig újabb nyűgös feladat. Simonyi András és Markos Kounalakis a TedX-en tizennyolc perc alatt bebizonyította, hogy a rock a hatvanas években pontosan úgy működött, mint ma a közösségi média. Sőt, globális funkciója még feltűnőbb is volt. Amióta közösség van a világon, a közösségi média tulajdonságaiban és funkcióiban nyilvánul meg. A webkettő csak ennek formáját gyorsította fel, azt persze paradigmatikus újszerűséggel. De ezt már megszoktuk.

Mindennap jön róka.

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 budapest blogger youtube facebook blogoszféra róka ufc ted közösségi média

2011.11.11.
07:20

Írta: pázsitzebra

Bátrabb vagyok azóta – Malackaraj 02

Hódos Hajnalka, a Baltás Démon – Malackaraj, Hogyvolt

Mint mondani szokta, ő úgy lett blogger, hogy Péter Anna kikukázta a Velvet Tejvaj rovatának kommentelői közül. Arra már nem emlékszik, jellemzően pozitívan járult-e hozzá az ügymenethez, de Baltás Démonnak már a Hogyvolton nevezték el a hozzászólók.

Anna akkoriban ugyanezt csinálta, csak szelídebben? Remélem, nem sokkal.

Remek posztokat dobott, emlékszem például egy karácsonyi menüre 2500 forintból, nagyon tetszett. Ott kialakult egy stabil társaság, egyfajta kis osztályközösség, tudtunk egymásról, napról napra kommenteltünk vagy más témák felé kalandoztunk. Anna is sokszor jött és belefolyt a témába, remekül működtünk együtt.

Vonzottak a gasztroblogok?

Nem jellemző, mondhatnám előbb tettem az első gasztrobejegyzésem, minthogy gasztroblogok közt tallóztam volna. Főzni szeretek, jó alapanyagokkal dolgozni, tudja mindenki, aki olvassa a Karajt, hogy a nagyszüleim tanyán élnek, sajnos most már csak a Mamám. Már van villany és víz, de kiskoromban még lavórban fürödtünk. Ott töltöttem a nyarakat és a hétvégéket.

Neked természetes elvágni a csirke nyakát?

9 komment

Címkék: web2.0 blogger blogoszféra közösségi média malackaraj péter anna blogterju hódos hajnalka

2011.11.07.
08:16

Írta: pázsitzebra

Kedves Mózes!

Kedves Mózes,

jártam nemrég az oldaladon. Honol a csend. Azt hiszem, ezt értem. A webkettő párbeszéd, de nem egy prófétával. A megosztás más, az ránk van bízva. Az be is csípődött rendesen, nézd, hány ezer éve már, share share hátán. Itt egy freskó, ott egy regény, amott egy riff-gyűjtemény Rossinitől. Szent Jeromos a sugárzó arcodat úgy fordította, hogy szarv nőtt a fejedre, Michelangelo gyorsan meglátta ezt egy márványtömbben, képzeld, igazi márvány. Vagy te első az egyenlők között, téged minden oldal szívesen hallgat. Arra, amit neked köszönhetünk, egy egész civilizációt húzott fel a Homo Sapiens. Nincs az a hardcore német metálkendőkből élő bazár, amelyben ne az lenne az alapvetés, amit a hegyről hoztál le. Ha pedig megy odafent a sziszegés, mit művelünk a hatodik parancsolat kapcsán, hát tudod, a rossz gyerek is lehet jó ember, talán a paráznaság is merő félrefordítás, mert ha mondjuk eredetileg azt értetted alatta, hogy "Óvakodj azoktól a lányoktól, akik hosszú hajukat a napon szárítják és elvből nem sminkelnek", szerintem megoldjuk. Mi már ezt is megoldjuk. Jó dolog, hogy a dzsungel a dzsungelben van, a társadalom meg a maga helyén, jó az elvárható minimum, jók a grice-i maximákra épülő beszélgetések, én még az előfeszítést is szeretem – az erőfeszítést pláne –, mert megtanultam bánni vele. Szóval ez mind onnan indul, amit te mondtál ki először. Fasza, köszönet.

ÁMDE.

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 olvasás wikipedia facebook bullshit omg network jelenlét a közösségi médiában

2011.10.24.
08:16

Írta: pázsitzebra

A ROI a közösségi médiában

 

"A digitális világban ma feltehető legrosszabb kérdés ez:

MENNYI A ROI A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN?"

Olivier Blanchard

 

0. Lehet-e mérni?

Drága barátaim, a dögunalmas cím nem a véletlen műve. A tartalomgyártó, a blogger, az író, a médiamunkás enyhén szólva nem a marketing felől érkezik a szakmába, az ő szempontjából ez a fogalom elviselhetetlenül száraz, egy tevekaravánt kitikkasztana. Úgy érzi, nem erre szerződött, a munkájában ennél bármi más csak érdekesebb lehet.

Ettől a marketingigazgató excel táblákon sápasztott arcából a maradék vér is kiszalad. Ő algoritmusokat akar, képleteket. Nem bírja a trehányságot, neki ne jöjjenek azzal, hogy 1. ROI ebben a szegmensben nincs, 2. ha van is, nem mérhető, 3. ha mérhető is, nem ez a lényeg, 4. lazulj már el, iszol te eleget? Ő nem azért polírozta üzleti egóját Philip Kotler ólomképű mondatain, hogy ennyivel beérje. Ha ejtőernyő nélkül taszítják ki a repülőből, akkor is el tudja darálni, hogy a ROI *az az arányszám, amely megmutatja, hogy a megszerzett pénzösszeg nagysága hogyan viszonyul a befektetett pénzösszeg nagyságához*. Érted. Kizuhansz, befektetsz, kivonsz, osztasz.

 

Tehát nem marad más, mint számolni. Mennyi is a ROI a közösségi médiában?

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 blogger újságírás bullshit omg roi közösségi média panyi zsuzsi infografika közösségi vásárlás közösségi márka divino borbár kitzinger szonja content is king gary vaynerchuck

2011.10.20.
08:37

Írta: pázsitzebra

Én írok a falra

Van az újságírói munkának egy apró részlete, amely világéletemben nyomasztott, ez pedig a leadírás. Nyűg és kolonc, a gondolata is irritál. Most meg aztán különösen. Őszintén, hogy passzírozzam hat sorba Vass Virág 25 évnyi folyamatos tartalomgyártását, több mint másfél évtizede tartó rendszeres együttműködésünket, vagy azt a kockázatos óriásugrást 2009. tavaszán, amellyel körüldorombolt főszerkesztőből igazi regényíróvá vált, és közben végig a maga teljesen egyéni módján maradt és lesz alfalédi? Shoot. Inkább hagyom az egészet és begyógyítom ide ezt. A Krásznájá Moszkva dedikált oldalát. Az az Ü ott a magyar szmájli. Azért, hogy örüljek.

Igen aktív vagy a Facebookon szerzőként, miközben a közösségi működésed nem is a saját regisztrációddal keződött: a kiadód készített neked egy oldalt, amikor te még nem voltál fent. Furcsa helyzet lehetett.

Igen, ez akkor történt, amikor az Ulpius felfedezte magának ezt a felületet. Megérkezett Adrienn, egy új PR-os-marketinges, aki nagyon hitt a közösségi médiában, és bár akkor még Kepets András sem volt fent a Facebookon, azóta nonstop rajta lóg. Ő külön is felfedezte magának. És tudod, milyen, amikor egy hit híveket szerez, a fészbukozás begyűrűzött az Ulpius szerkesztőségbe, hirtelen mindenki nagyon stabilan közösségi oldalpárti lett, de mivel én nem jártam be naponta a kiadóba, engem ez a révület nem kapott el. Rémlik, hogy mondtak is róla valamit, de nem kaptam fel rá a fejem. Így esett, hogy gyakorlatilag már egy hete létezett ez az oldal, amikor eszükbe jutott, hogy nekem még nem szóltak róla. Egyszer felvetődött, miért nem posztolok soha semmit, majd valakinek beugrott, hogy azért, mert nem tudok. Viszont egyszerre váltunk hívőkké mind a kiadóban, egyszerre számítottunk kezdőnek, így nem is mesélte el senki, mit kell ezzel a felülettel kezdeni. Az ember persze ilyenkor körbenéz. Érdekelt, mit csinálnak angolszász szerzők, de az is, ki mit kezd vele itthon. Úgy találtam, a huszonéves korosztály a legaktívabb, akár magánszemélyként, akár valamilyen profi vonalon – kőkemény énkampányt végeznek. Tőlük aztán lehet tanulni. Sok esetben olyanok is kiemelkedőek a közösségi tevékenységben, akik mögött igazi teljesítmény szinte még nincs. Mintha fontosabb volna megjelenni, az alteregódat kiépíteni, mint a valós életben felépíteni magad. Egy lépéssel előrébb vannak az alteregók, mint az egók. A valós életben a szélső pályán futják a köröket. Ezt azért nem szeretném. Az én helyzetem egyetlen hátulütője, hogy figyelmetlenségből munkacímen regisztráltak, „Vass Virág rajongói oldala”. Én a rajongó szót nem szeretem, szerző vagyok, nem focicsapat, a felületnek nem szurkolás a célja, hanem az, hogy kapcsolatot teremtsek az olvasóimmal. De sajnos ezen most már csak úgy lehetne változtatni, hogy elköltöztetünk mintegy ezernyolcszáz embert.

Gondolom, ugyanebben a pillanatban magánszemélyként is regisztráltál.

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 blogger facebook blogoszféra újságírás ulpius ház nők lapja közösségi média vass virág blogterju

2011.10.19.
08:10

Írta: pázsitzebra

A díva és az alvás

1.

1992. "Mire iszunk?"

Volt egy felsorolás akkoriban, igen, rémlik, hogy mindig ugyanazokkal mindig ugyanarra ittunk, de ez a bizonyos lista azóta kiolvadt az emlékezetemből, ahogy a társaságot is messze legyalulták különféle drámák.

"Nagy a világ rímrendszere" – ez valahogy fennakadt a rostán, és ha már nem is mondogatom szinte soha, tudom, hogy színigaz.

Minden mindennel nemcsak összefügg, de súlyosan találkozik is.

2.

1997. ősze. Maria Callas, minden dívák istennődívája halálának huszadik évfordulója. Ha jól tudom, Párizs önkormányzata jó ideje felkészült arra, hogy átnevezi az Alma teret Place Callassá. Szeptember 16-a lett volna ennek napja. Aztán az élet, a – mint mondani szokás – *nagy rendező*, iszonyatos sokkot helyezett a terv mellé mind spáciumban – alma téri alagút –, mind időben – 1997. augusztus 31. Az utcanévváltoztatást mint bábut a sors fehér kesztyűben nyakon ragadta, és szó nélkül leemelte a sakktábláról.

Néhány héttel később írok egy cikket a Nők Lapjába Maria Callasról. Forrásaimat nem ellenőrzöm, megemlékezésem bővelkedik a tárgyi csacskaságokban, kapok is két hosszú kiigazító levelet két atomikus hardcore rajongótól. Az egyikük elmeséli, hogy bizonyos falait kizárólag Callas képei meg az életével foglalkozó írások borítják, ezt a helyet ő szentélynek hívja. A letolások feloldással végződnek: mindkét ismeretlen azzal vigasztal, hogy írásomon átsüt a szenvedély. Pedig meg sem említem az egysoros felütésemet: Callas nagyságát csak Bach-éval lehet mérni.

A nők lapjás évek – ki hinné – turbulensek. Szilágyi Évike, aki a nagymamám kortársa, a maga csendes módján nagyon szeret, ezt apró és biztos jelekből ki lehet olvasni. 1997. őszének egy szép napján behoz egy könyvet és nekem ajándékozza. Azt mondja, nálam jobb helye lesz. Meghatódom, hálás vagyok, máig az, sőt ma csak igazán, vastagkönyv-fóbiám azonban sajnos a legkevésbé sem vicc. Van néhány vérciki olvasói szokásom, ez az egyik, és mit sem javul az évekkel, bár ez posztunk szempontjából lényegtelen. A könyv két költözésen esik túl, mire rászánom magam.

3.

2006, 2008. Belevágok. Rabul ejt. Falom és hurcolom, rengeteget beszélek róla társaságban, folyamatosan pörgetem magamban a résztörténeteket.

Szólj hozzá!

Címkék: blogger olvasás huffington post blogoszféra újságírás maria callas nők lapja ted arianna huffington

2011.10.17.
08:10

Írta: pázsitzebra

Mi az a digital native?

Egy ismeretlen egyévesnek hála a válasz most már teljesen világos.

A videó pici főszereplője nem ismeri a női lapokat. Zsenge koránál fogva ez több mint érthető. A helyzet ezzel szemben az, nem ismeri a női lapokat, mert nem úgy működnek, mint az iPad. Ő azonban hurkás ujjacskáival kitartóan bökdösi a hirdetéseket, a divatoldalakat, hátha észhez tér a felület, mert ha tabloid méretű, akkor érintőképernyőnek kell lennie. Ez a véleménye a gloszik jövőjéről.

Digital native az, akit Steve Jobs életműve szocializál, mielőtt megtanulna beszélni.

Szólj hozzá!

Címkék: apple jobs ipad macintoshimádat digital natives

2011.10.13.
08:10

Írta: pázsitzebra

Igyekszem az egyéniséget hangsúlyozni – Panyi Zsuzsi és az üvegékszerek

Fotó: Kecskés Márton

Panyi Zsuzsi – dizájner, hipermami, közösségi mindenes, személyes márka

Törékeny, bájos, csupa mosoly. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni Panyi Zsuzsiról, mert egyébként színtiszta power woman, anélkül, hogy ezért szemernyit erőlködne. Mellesleg a kortárs magyar irodalom dizájner-őrangyala. Hogyan is másként, ha egyszer gyűrűszériát nevezett el Karafiáth Orsolyáról?

Bár késtem picit, gyorsan megismertelek, mert levilágít rólad az ékszer. Te reggelente először felveszel egy láncot meg néhány gyűrűt, azután kiválasztod hozzá a ruhát?

Nem, nem, hagyományosan öltözködöm föl. Először azt döntöm el, hogy miben leszek, csak utána következik az ékszer.

Minden darabodat hordod?

Az Ikon, amit most látsz a nyakamban, nagyon friss, az őszi kollekciónkból való, pillanatnyilag a legkisebb gyermekem. Még biztos dédelgetem egy ideig.

Mi a ritmusa annak, ahogy a kreációkat megálmodod?

A nagy kollekciókból évente hármat jelentetek meg, a kicsikből hetet, legfeljebb tízet. Szoktam érezni, mikor érkezik el az ideje annak, hogy valami újba vágjak. Apropót, azaz inspirációt mindig hoz az élet. Ez gyakran egy építészeti motívum, az eredeti szakmám szerint ugyanis építész vagyok. Máskor meglátok egy ruhát és elindítanak bennem egy folyamatot a színei, a mintája. Könnyen lehet táj is az inspiráció.

Ha jól tudom, az életedben hobbinak indult az üvegművészet.

És az sem volt tudatos döntés, hogy hivatásszerűen kezdjem űzni. De már az egyetemen érdekeltek az üvegszerkezetek, az édesapám üvegipari gépész volt, tehát mondhatni az, hogy üveggel foglalkozzam, mindig jelen volt az életemben. Először készítettem néhány gyöngyékszert, csak úgy, a magam örömére. Néhány barátnőmnek nagyon tetszettek, azokat a darabokat nekik ajándékoztam. Majd részt vettem egy üvegékszer-készítő workshopon. Az új ékszereket kísérletképpen kivittem az aktuális WAMP-ra. Ott olyan siker lett az ékszer, hogy láttam, ezt el kell kezdeni nagyban. És még mindig nem volt stratégiám. Akkor éreztem meg igazán, milyen közel áll hozzám ez az anyag. A háromórás kurzus nem három óráról szólt.

A zászlókat mintázó gyűrűk a labdarúgó világbajnokságra készültek?

Kezdetben igen, akkor még csak a kvalifikált csapatok országa szerepelt a gyűjteményben, később kiegészítettem olyanokkal, akik nem jutottak ki a vébére.

Természetesen nem lehet elmenni a Karafiáth gyűrűk mellett.

Ikonikus, meghatározó méretű darabok, az a fajta, amely mellé nem lehet más ékszert venni. Azért neveztem el Orsiról azt a kollekciót, mert ilyen ikonikus, meghatározó irodalmárnak, de méginkább nőnek látom őt. Egy tervezőnek hatalmas kihívás, ha valaki ennyire érdekes.

Szólj hozzá!

Címkék: blogger blogoszféra karafiáth orsolya panyi zsuzsi közösségi vásárlás blogterju

2011.10.10.
08:16

Írta: pázsitzebra

Mi a menő?

Érdekes dolog a közösségi visszapillantás. Nagy, nosztalgikus időutazások nyilvánvaló híján is bőven van mire rácsodálkozni. Pedig néhány évről beszélünk összesen.

Találtam nemrég egy cikket 2008. nyaráról, közelítő címe "Lista a jelenlegi közösségi stratégiákról". Tartalma helyenként olyan, mintha egy másik bolygóról hallgatnánk ki beszélgetést. Érvek: "Kedves vezetők, a social megszólalásra találjatok ki valamit, ami eltér a hivatalos üzleti tónustól." Vagy: "Tudjátok, mire jó a blogolás? Mert akkor definiáljuk." Akár: "Értékes tartalmat létrehozni és megosztani a neten számos előnnyel jár."

Ilyesmi.

Ha esetleg három év távlatában nem meghökkentő, hogy túlsúlyban van a paradigmatikus különbség, gondoljunk bele abba, amit három évvel ezelőtt láttunk mondjuk az Apple, a Volvo, a Sony, egy A-kategóriás gloszi vagy a kedvenc joghurtmárkánk teljesítményében. Mind hozták a szebbnél szebb eredményeket, ez nyilvánvaló, de működésük alapja nem volt gyökeresen más, mint ma. Bizonyos esetekben nem volt az évtizedekkel ezelőtt sem.

Nem így a social gondolkodás.

Szólj hozzá!

Címkék: web2.0 facebook twitter közösségi média

2011.10.06.
10:50

Írta: pázsitzebra

A rajongás spirálkörei

1.

1987. május 7.

Szóltam a naplómnak, hogy ma kap egy szabad estét. Köztudott, az ember, ha tizenhét, minden suhanatról beszámol. Ki hogy nézett és merrefelé tartotta a kezét mert mire gondolt miközben azt mondta. De ma tomboló részletességgel fogok gépelni, összesen négy vagy három ujjal, tart, ameddig tart. Enikő odaengedett, lett saját mappám, olyan szavakat használok, mint elszévoltam és bekopizom KÖSZIII. Iszonyat jól tudok fekete-fehérben pasziánszozni. Meg levelet írni. Amúgy is évek óta kerülöm a grafológusokat. Egyszer valaki tök komolyan megkérdezte, "Ez ugye gyorsírás?" Az is szép új szó, hogy szilikonszürke. Kistévé a konyhába, mondanák a dork osztálytársaim. Ha csaj lenne és elmenne mellettem a folyosón, nézném ducinak. Egyetlen színfoltja egy kis szivárványcsíkos, domborodó almácska. Nem alapszinten vonzza a tekintetet.

2.

1989. június 22.

Nnnna, ezt is túléltem, első egyetemi év kipipálva. Egészen pontosan szeptemberben, ha, mint reményeim mutatják, legalább hármasra átmegyek azon a két rohadt UV-n, de ez most nem érdekes. Augusztusig nem akarok könyvet látni. Anyukám azon pattog, hogy ha ilyen nevetségesen odavagyok egy gépért, miért nem a porszívó az. Ezt még a gimis évekből hozta át, az igazi szülő mindent megért, csak a lényeget nem. Majd még lepötyögném neki vördben és ki is nyomtatnám, ez a legújabb játék. Ha jutna rá időm.

3.

1996. március 4.

A nagybátyám nekem adta az egyik Classic II-jét. Így hát: nem hiszem el, hajnali három óra és itt ülök a második regényem előtt. Kész, befejeztem. Egyelőre persze nem sejtem, hogy még kétszer át kell írnom, azt sem, hogy kizárólag ennek köszönhetően öt hónap múlva főszerkesztő-helyettes leszek a hetilapnál, amelynek a kinevezésemig életemben nem voltam olvasója, majd a felmondásom után sem leszek. Úgy fest, senki a világon ebben az országban nem használ Macintosht, örökös probléma a konvertálás. Semmi gond.

Néhány hete kitöröltem egy fejezetet, majd villámgyors pánikban rámentettem a blank dokumentumra. Újraírtam, de nem úgy. Létezik tehát egy szövegem, örökre egy Mac bendőjében és sehol máshol. Már ezért megérte.

4.

1996. augusztus 1.

Új munkahely, új minden. Senkit nem ismerek, csak Vass Virágot, sajnos neki rengeteg dolga van, nem foglalkozhat velem egész nap. Viszont amerre fordulok, LC 580-ak oázisa fogad. Színes monitor, skótkockás háttérminta, beszarás. Majd néhány hónap múlva, amikor a Solitaire till dawn című másolt szoftverrel lefagyasztom a sajátomat, Lenhardt Tomi megmutatja a billentyűkombót az újraindításra. Tomi az égvilágon mindent tud a Macintoshokról. Ez egy ilyen épület, az összes emeletén csak almagépek. Fogalmam sincs, hogy kerültem ide, de ezek szerint jó a hely.

5.

2000. április 7.

Hihetetlen, de a Blueberrynek nem szakad ki a füle cipekedés közben, a Stefánia körút szép nagy szakaszán elbírta a gép teljes súlyát. Flopikkal már nem foglalkozik, azt a drájvot potom negyven gurigáért külön adják. Kicsit több mint egy év múlva az Elle-ben ugyanilyenen fogok dolgozni. Alakja őrület. Péterke apukája, aki lassan húsz éve foglalkozik számítógépekkel, kapásból monitornak nézi. Sosem értettem, miért hajolnak le olyan sokan az asztal alá egy Macet meglátván. Eddig a napig. Hát nem, ez nincs konfigurálva. Nevezhetjük úgy, egybe van építve, egy másik oldalról a pécések szedik szét, de ez mindegy is. Még senkit nem láttam, aki ne irigységgel pettyezett csodálattal nézegette volna. Fennakad, megszegik. Nem túlzás.

6.

2005. február 10.

Szegény. Megadta magát brutálisan. Eljutottunk odáig, hogy minden bekapcsolásra néhány perc alatt besárgult a kép. Az új családtag neve G5. Jött vele egy Tigris. Is.

7.

2006. november 5.

Zoltán, a rendszergazda meglengetett előttem egy alig használt Macbookot féláron. Gondolkoztam egy napot. Csak tudnám, min.

8.

2009. január 17.

Megvettem a felkínált Macbook Prót, szintén rendszergazdai közvetítéssel. Még néhány hónap és kap egy crumblert. Mert megérdemli.

9.

2009. április 18.

Szodomában kipróbáltam a mighty mouse-t. Némi vívódás után beruháztam. Kimondhatatlan az alubillentyűzet csábítása, ám itthon már szinte kizárólag a notin írok. A klaviatúrák Gisele Bündchenét továbbra is a távolból csodálom. Ez egy szomorú kis zsákutcája a történetívnek.

10.

2011. május 5.

iPad az én új nevem.

11.

2011. október 6.

Köszönjük.

1 komment

Címkék: apple júzer jobs ipad macintoshimádat

2011.10.06.
08:19

Írta: pázsitzebra

Jó, hogy van, vissza is nő: Malackaraj 01



Ki hinné, hogy a Malackaraj Péter Annájával a Ráday utcában kellett találkoznunk. Amíg elsétáltam a randevú színhelyére, rájöttem, hogy ez a pesti Berlin. Bónuszként Papi is megjelent, de őt sajnos nem szabad megsimogatni, mert parás lelenc. Csak éppen a kerület sztárja. De eluntam számolni, hányan guggoltak le hozzá kegyeit keresve, amíg én Annából próbáltam kicsikarni három értelmes mondatot. [Irónia.]

Ha definiálnád a foglalkozásod, újságírót mondanál vagy bloggert?
Abszolút az előbbit, már a totalcarnál dolgoztam, amikor először láttam blogot, és egy az egyben magazinnak tekintem a Malackarajt.

Mindig rá voltál kattanva a főzésre?
Mindig szerettem főzni, de ugyanez igaz az autóvezetésre, és sokminden másra is, amivel majd később tervezek foglalkozni. Két évvel ezelőtt azt láttam, ebben a témában nincs olyan termék, amelyik mindenkihez, pláne a férfiakhoz is szól.

Nőiesnek érzed a gasztroblogokat?
A többit igen, de ez nem baj, csak hát vannak férfiak is.

Hogy kell hozzájuk szólni, cubákosabb kajákat mutat az ember?
Inkább a megfogalmazásról beszélek. A Malackarajon messze az olvasmányosság a legfontosabb szempont, az összes többit felülírja. Az, hogy legyen élvezeti értéke az írásnak. Utána jön a fotó, a recept. Ezért van nálunk egyáltalábn közélet, vélemény, politika is, ezeket nem lehet kizárni a gasztronómiából, több embert érdekelnek, mint ahányan főznek.

Mi szerint válogattad az első posztokat?
Válogatás egyáltalán nem volt. Úgy álltunk hozzá, majd lesz valami. A koncepció masszívan összefügg az egyéniségemmel. Rovatokat akartam, és semmiképp nem elitizálni. Nem kell örökké feketeborsmártásos lazac, legyen ott a parasztkaja is, a hó végére álljon be az egyensúly. Én is raktam már ki olyat, amit később szarnak ítéltem és megbántam, de ha az ember mindennap posztol, ennyi belefér. Havonta összesen talán két napot hagyunk ki.

Miért magázod az olvasókat?
Mert az újságírásban így megy ez.

De a blogokban nem.
A Malackarajnak csak a formátuma blog. Erre semmi más nem is mutat a blog.hu motorján kívül.

Meg az obligát kérdés a végén.
Azt Magyarországon mi kezdtük el. Én is vettem valahonnan, de itthon még nem létezett. Főleg magázva nem, amire még rá is játszottam az elején azzal a kreténponthuról vett baromsággal, hogy Önök. De azon csak az az egy százalék tudott röhögni, aki ismerte, a többieket idegesítette, abba is hagytam egy fél év után, elfáradt a poén. Most meg már mindenki használja. A zárókérdés nagyon közösségteremtő, azt generálja, hogy tedd hozzá a magadét. Kérdésre egyszerűbb kommentelni, pozitívabban fognak odalépni, a kommentelők nem újságírók, érdemes alájuk segíteni, és működik is, elég jó közösség alakult ki, megy az osztás, ökörködés, lettek szerzők, haverok is kommentelőkből nálunk. Fontosak, szeretem őket, foglalkozunk velük, a véleményükkel, javaslataikkal. A blog-hu-n indulni egyébként remek döntés volt, ezt azóta is tartom, messze ott érdemes, ha valahol egyáltalán, bár én már 2009-ben is úgy éreztem, kicsit késő a blog formátumnak, még akkor is, ha azon kívül a Malacban semmi se blog. Ehhez képest a Malackaraj gyorsan felfutott, de hát egyértelműen szem előtt volt. Ha egyszer nem lehet piros pólót kapni a boltban, és te kiteszel egy kurvanagy, forgalmas kirakatba egy piros pólót, azt hamar el fogják vinni.

Hogyan hatott vissza a Malackaraj az életedre?
A negatív hatása az, hogy pusztítja az írásaimat. Túl sok rövidet írok, néha csak ezer karaktert, ezért amikor az a feladat, hogy szülessen egy rendes, igazi belemászós cikk, annak legalábbis az eleje mindig kín. Sajnos napi szinten blogolni felületességre kényszerít, amit meg lehet szokni, pláne, amikor valaki olyan felületes, mint én vagyok. Imádok dolgozni például a Playboynak, ahol tisztességes írások az elvárás, de az elején minden alkalommal beledöglöm, utána viszont nagyon élvezem. Főleg, amikor elküldöm. Egy-két hónap után azokat a hosszú cikkeket is ki szoktam tenni a Malacra.
A másik eredmény viszont, hogy az egész kapcsolatrendszeremet átalakította. Ami kiszámítható lett volna, az pont nem következett be, de hát ilyen az élet. Rengeteg váratlan ismeretségem született. Rendszeresen meg kell ismerkednem emberekkel, és sok olyan munkát hoz a blog, ami összefügg a Malackarajjal, de nem tartozik hozzá közvetlenül. Kaptam új barátságokat, elkoptak régiek. Egyesekkel összehaverkodunk, másokat megutálunk, de ez nem hinném, hogy ennek a munkának a sajátja, velem mindig így volt,  elég intenzíven reagálok mindenre. Ilyennek képzelem a munkahelyeket, főként a nyitott, kommunikációra specializáló helyeket, de nem tudom pontosan, mert mindig szabadúsztam, főnököm sosem volt, szerintem nem is lesz, rosszul tűröm mások szabályait, gyerekkorom óta abba az irányba dolgozom, küzdök, hogy a saját szabályaim szerint éljek és dolgozzak.

Hogy kerültél az autók közelébe?
Épp mint a főzés közelébe. Nagyon szeretem őket, bár mostanában a motorokat még jobban. A motor-ügy kissé el is fajult az utóbbi időben, nagyjából az érdekel a legjobban. Nem tudom, mi lesz, ha bejön a fagy.

A te rettentően barátságos, lezseren és hatalmas kedvvel elővezett arroganciádról honnan tudtad, hogy működni fog?
Na arról épp nem tudtam, hogy működik-e. Egyébként én ilyen vagyok, ennyire egyszerű oka van, hogy ilyen a Malackaraj. Azt nagyjából hamar átláttam, főleg a Totalcarnál, miben különbözik a férfi és a női olvasó. Van egy férfiingtervező cégem, ahol szinte kizárólag férfiakkal dolgozom, és nagyon jól szót értek velük. Kurva jól kommunikálok férfiakkal, nőkkel kevésbé.

Ilyen voltál kislánynak?
Persze. Mindig is rengeteg fiú barátom volt, most is van tucatnyi, akit még közelinek is merek mondani. De lányból kevés, azok is mind elég határozottak, tökösek.
Mennyire van kedved részt venni ebben a céhben, ebben a közegben?
Nagyon kevés, nem saját közegben van egyáltalán kedvem részt venni. Egyre kevesebben. Én már szűrök és szeparálok, csak olyan munka, esemény és helyszín jöhet, ami nagyon érdekel. A munkától független, fennmaradó órákban nem fogok eseményekre járkálni, csak ha izgat.

Mi a legnagyobb malackarajos sztori?
Nagyon mélyek nincsenek, de emlékezetes hetente több is adódik. Most éppen a Lenyelik? című poszthoz kötődik egy. Semmi gasztronómia nem volt benne, de sosem fogjuk elfelejteni. Csináltunk egy hülyeséget a Hajnalkával, és gyakorlatilag mém lett belőle. Végigfutott a közösségi médiákon, azokon a reakciókon már eleve rengeteget röhögtünk, az indexes ökrök megzenésítették, a blogon általános rekordot produkált, pedig nem volt jó írás. Jó, ahhoz képest, hogy betintázva írtuk, könnyezve röhögve, ahhoz képest elmegy, de az olvasónak ez mindegy, milyen körülmények között kaparunk be valamit. De a csúcs az, hogy a Tumblren is visszaköszönt, pedig ott már nagyon magas az ingerküszöb, ha hozzájuk ki lehet futni, az mókás. Magára a posztra meg olyan kommentek jöttek, hogy abból külön bejegyzést kellett írni. Az egyik kommenten azóta is sírok. „Amióta tudom, hogy a férjem szeretője nem nyeli le, azóta lenyelem.” Kurvajó, kiszalad valaki száján és ott van a te felületeden… Ősbölcsesség egyébként, pólóra kéne nyomtatni. Ezeket élem meg nagyon jól, anekdotáim igazán nincsenek, amúgy sem vagyok az az emlékezős alkat, volt, szép volt, a most jobban érdekel.

Ha ötszáz évvel ezelőtt ülünk itt, ugyanezekkel a vágyakkal és képességekkel mi lennél?
Lovas. Kalandor, felfedező.

A felfedezés tényleg fontos eleme a webkettőnek. Azok igazán aktívak, akikben ez erősen él.
Ez tökjó, de sosem gondoltam rá. Bennem az nagyon erős, hogy ha valami érdekel, az nagyon foglalkoztat, viszont nehéz fenntartani az érdeklődésem. Kurva hamar ráunok mindenre.

Mautner Zsófi azt mondta, nemhogy nem fogyott ki még soha az ötletekből, de ötletbőséget él meg. Te hogy vagy a témákkal?
A gasztronómiában mindennap történik valami, ráadásul évente ismétlődnek az alapanyagok. Ha újra eljött a cékla ideje, meg kell írni, nem tudod elkerülni. Ez nem úgy megy, mint a divatban, ahol sok-sok évvel később visszatérnek a nyolcvanas évek, hanem minden évben minden egyes téma visszatér. De én ezt nagyon unom, és részben emiatt most úgy is érzem, új irányt veszünk. Egyelőre ha kihagyunk valami répát, jön a hisztéria. De annyi tartalom van, ez minket most nem érdekel, úgyis megírja más a réparecepteket. Praktikusan meg leírtuk tavaly és tavalyelőtt is, ott a címkefelhő, keresd vissza, olvasd el, néha ezeket összegyűjtjük egy posztba, de az ideális az volna, ha úgy működne a dolog, hogy reggel kint van a répaposzt, délután meg valami más az új irányból, csak erre egyelőre nincs kapacitásunk, ezért csorbulnak a répák, de az ugye van máshol, ami meg nálunk folyik répa helyett, nincs sehol máshol. Remélem érthető ez így. De mindegy, én azt akarom, hogy legyen répa és móka is, és ha úgy akarom, csak összejön előbb-utóbb.
Nem tartasz tőle, hogy akkor a Malackaraj elveszíti az összetéveszthetetlen aromáját?
Nem, szerintem a közéleti témák jobban érdeklik az embereket. Általános népszerűségre pedig nem hajtok, olvasottságra igen.

Sportolsz?
Aha. Most éppen van valami a derekammal, de futok és amerikai focizom. Abban bénázom, nagyon nehéz, nagyon sérülésveszélyes és az egész csapat fiatalokkal van tele. Rohadt gyorsnak kell lenni és rohadt erősnek. Rajtam kívül mindenki húszéves vagy már régóta játszik, egy bamba vénasszony vagyok közöttük. De a sport borzalmasan fontos, kreatív melóhoz meg egyenesen elengedhetetlen. Irgalmatlan sok energiát termelek magamtól, amihez a sport is hozzájárul, de le is fölözi. Korán kelek, rögtön tettre készen, kábé mint a kutyám.

Kos vagy?
Bika. De éppen a Kos-határon. Nem mintha nagyon képben lennék. Azt tudom, hogy a másik jegyem Vízöntő.

Az remek jó a közösségi médiához.
Tényleg? Azt hittem, hisztérikus picsák. Én egy bika lendületével.

Mi alapján találod ki a posztokat?
Nincs rendszer, a legelejétől spontánban toljuk, hozza az élet. Jellemzően nincsenek bekészítve dolgok, sokszor reggel mókolok össze valamit. Kötöttség annyi van, hogy ha már nem lehet húzni-halasztani egy témát, mert lassan kifutunk a szezonból, akkor kidobjuk. Számít, mit akar az olvasó, mi a menő téma. Többen vagyunk szerzők, ki-ki azt ír, amit akar, nem konyhai napló a blog.

Üzleti modell?
Nálunk van fizetés, késve, de van. Hirdetésből, másból. Sokat tudnék mesélni a magyar körbetartozás szépségeiről. Minden hétfőn átnézed, mennyivel lógnak, telefonálsz, írsz, odamész… Pontosan úgy élek, ahogy akarok, kivéve ezt a kibaszott hétfőt, amikor behajtósdit játszom, ami egyébként jól áll, van külön pénzbehajtó hangom, szókészletem, próbálom szórakoztatóvá tenni. Ezt bármikor lecserélném. Már minden kifogást ismerek, gyűlölöm, pláne, amikor sorolom őket másoknak.

Volt, aki azzal keresett meg, hogy a Malackaraj a kedvence és ide akar írni?
Minden volt már, kommentelőből is lett szerzőnk.

Van bármi, amit a Malackaraj kedvéért tanultál meg?
Nincs.

Te magad honnan tudsz főzni?
Magamtól és szakácskönyvekből. Nagymamáktól. Bonyolultak a családi viszonyaink, sok nagymama van, de nem álltam mellettük, csak megvan, miket készítettek. Direkt nem mentem tanfolyamra, nem vagyok olyan, de olvasok, érdekelnek dolgok, séf haverjaimmal lebzselek, akik épp ezért rengeteget szerepelnek is a Malackarajon. Ezt hatalmas előnynek tartom. Az emberek egy része azért nem jár étterembe, mert nincs rá pénze. És akkor jövünk mi, és megmutatjuk ugyanazokat a trükköket, technikákat, amelyekkel megvan neki az élmény. El tudom hozni, hogyan lehet otthon megcsinálni.

Étteremben nehéz veled?
Nem hinném, simán eszem Mekiben, bárhol, mert amikor éppen beindulok a sportban, azt a mennyiséget nem lehet a biopiacról fedezni. Ettől függetlenül, aki egész nap ül, nem értem miért zabál annyit. Túl sokat esznek az emberek és nem sportolnak.

Ellenszenvvel vagy kollegialitással figyeled a sznob helyeket?
Mi a sznob? Ami drágább, mint amennyit ér. Ha valami sokkal drágább a valós értékénél, az a sznob hely. Így nekem nem sznob a Costes, nekem megéri az az élmény. Az árérték aránytalanság dühít.

A Malackaraj mint vendéglő hogy nézne ki?
Mint mondjuk a Manga Cowboy. A környezet, a hamburger, a barátságos hangulat, még a beltér borzalmas dizájnja is olyan, amilyet szeretek. Jók a pálinkák, sörök, borok. Az alkoholra elég finnyás vagyok.

Te most híres vagy?
Nem tudom.

Adtál már autogrammot?
Sokszor, de néha nagyon idegesít. Amikor ott ülök egy barátommal, van, akit zavarnak az ilyen helyzetek, nem akarom kitenni ennek. Ha egyedül vagyok, nem zavar.

De, ugye, titokban nem vagy visszahúzódó alkat?
Egyáltalán nem. Csak nem szeretem például ha nem fizethetek valahol, utálom, gyűlölöm, még egy kávé erejéig is. Nálunk az az új vívmány, hogy nem járunk zabás rendezvényre, ingyenvacsorára. Soha többet nem lesz PR vacsora, kurvára nem megyünk el, vége. A PR cikk a Malackarajon nem létező kategória volt mindig is, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak. Nyilvánvalóan azért hívnak, hogy írjak róla, én ezt nem fogom megtenni, akkor meg minek menjek oda, tök bunkóság lenne.
Véleményformáló gasztrotartalom vagyunk, a gyanúját sem akarom annak, hogy minket meg lehet venni. Inkább próbálok tartalmat találni az étterkekben, nem ingyen zabálni náluk. Így kerül a képbe Bíró Lajos, Csapody Balázs, Takács Lajos, Kerekes Sanyi, Huszár Krisztián – de már megy a duma, hogy biztos PR az egész. És persze Miguel Vieira, az egyik legjobb melónk eddig a Costessel volt. Ebben a formában szívesen működök együtt, átadja a tudását az olvasóimnak. Ez sokkal nagyobb érték, mintha engem megetetne, jót eszem én nélküle is.

A Costesben töltött időt hogy kell elképzelni?
Ott töltöttem egy napot, felraktunk egy képgalériát, mit csinálnak reggeltől estig. Engem engedett be először a konyhába szerviz alatt. Nagyon igyekeztem nem útban lenni, elég stresszes volt, de aztán vicces is, amikor a szakácsok könyörögtek, menjek mindennap, mert Miguel végre nem üvölt velük. Elég kemény hajcsár. Az éttermi konyha katonaság. Mindenesetre így próbálom a helyeket közel hozni ahelyett, hogy leírnám, mit ettem, mert szerintem az nem is érdekli az embereket. Az étteremkritika kívül esik a Malackaraj érdeklődési területén. Ha körbekérdezek a haveroknál, ki hol reggelizik, és abból megírom a tíz legjobb reggelizőhelyet, az oké, elég az, hogy tudom, nekem ezért nem fizetett senki, attól kezdve támadhatatlan vagyok.

A névben benne van a sok kicsi fiatal disznó?
Mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, a név volt meg elsőnek, Bazsó Gábor találta ki.
A Malackaraj amúgy videósorozatnak indult, nem receptfőzésnek, az olyan kilencvenes évek. Ma is rengetegen erőlködnek a műfajban, több mint kínos, régen abba kéne hagyni. A blog csak a videó kísérete lett volna, de a videó húzódott, ez meg beindult. Nevet, őszintén, tudsz ennél jobbat? Egyszer egy RTL-es szerkesztő megjegyezte, hogy pornográf mellékzöngéje van. Azóta még jobban tetszik.

Nagyon dizájnos a kenyérpirítód?
Egyáltalán nem kattanok a menő konyhai tárgyakra. De pazar késem van. Aki egyszer igazán jó kést használ, később nehezen jön le a kényelméről. A dizájn másképp fontos, nem véletlenül írok divatblogra is. Mégiscsak textiltervező volnék eredetileg.

Mit jelent neked belülről a Malackaraj?
Már szervesen az életemhez kapcsolódik. Mint egy testrész. De olyan testrész, amit el lehet távolítani, aztán visszanövesztem bármikor, máshogy.

8 komment

Címkék: blogger blogoszféra malackaraj péter anna blogterju

2011.10.03.
18:39

Írta: pázsitzebra

Ki a király?

Vágyam, hogy írjak Gary Vaynerchuckról, régebbi ennél a blognál. Mert Gary Vee hihetetlen figura. A szórakoztató profizmus nagykövete, a monetizált szenvedély szószólója. A Thank You gazdaság szülőatyja és nagyon gondos apukája, aki gyesre is ment a kicsivel, mert mindenhová magával akarja vinni. Simán és közhelyes olvadozással zabálnivaló, miközben majdnem egymillió twitterező csügg szavain. Meggyőződése, és erre keményen érvel is, hogy a közösségi média felemelkedésével ma bárki előtt nyitva áll, hogy a szíve csücske témakörben gazdagodjon meg.

Content is king. Context is king. A dilemma egyidős a webkettővel, és olyanok is vannak jócskán, akik szerint a két állítás békésen megfér egymás mellett. Vaynerchuck szerint azonan ez az ellentét háború, amely most, a Google Plus megjelenésével és a Facebook szeptemberi újításaival eldőlni látszik a kontextus felé. Mivel előbbiben mostantól megoszthatunk egész köröket a hírfolyamunkban, utóbbiban az általános lájk helyett megjelennek a tematikus klikkek – ezt szeretném, ezt elolvastam, ezt megnéztem. Ha a barátaink leteszik a voksukat egy termék, egy kultúrcikk mellett, és ezt megosztják velünk, a kontextusnak köszönhetően lesz érintett lesz a pénztárcánk, nem azért, mert újabb notebookról vagy filmről kapunk hírt, arra már immunis mindenki. A vicces majomgifek és félmeztelen farmeres fiúk ideje lejárt, mert ez mind tartalom. Az a meghatározó, milyen kontextust teremt magának bármelyik kisvállalkozás, de akár egy ügyvédi iroda is.

Vaynerchuck sűrűn megtalálható a YouTube-on, éppen videóival lett ismert. Született előadó, bármennyit beszél. Nem akarok visszaélni hiperlink és beágyazás áldott funkcióival, az alábbi 57 másodpercet akár némában is ajánlom, csak az arcokat figyeljétek, @0:17, @0:41, @0:52.

Ellenben határozott lubickolásra javasolt a 2010. őszén tartott előadása. Nem találtam elég szép tizennyolcas karikát, úgyhogy szólok: az explicit tartalom sűrűn előfordul a szövegben.

A médiasztár

"Naponta százezer ember nézi meg a Bortévé adását, én ilyenkor átlagosan harmincnyolc percen át ülök egy asztalnál és végigkóstolok három bort. Ennél unalmasabb alapötletet el sem tudok képzelni. Persze jó a tartalom, kibaszott sokat tudok a borokról és nyilvánvalóan döbbenetesen jóképű vagyok."

"Meggyőződésem, hogy az üzleti élet elemberesedésének vagyunk szemtanúi. Azért nézik meg olyan sokan a műsoraimat és veszik meg a könyveimet, azért vagyok a top háromszázban a Twitteren, miközben messze a legkevésbé híres mind közül, mert sokkal többet szántam a személyes figyelemre, mint akárki más."

Közösségi fogások

"Mindannyian túl sokat foglalkozunk a tartalomnaptárral. Masszívan learagadtunk annál, hogy rengeteget beszéljünk. Pedig most hihetetlenül ügyesek vagyun valamiben, amiben korábban soha: meghallgatjuk egymást."

"Mert soha nem azt mondtam, látogasson el a weboldalra és vegye meg, hanem válaszokat adtam. Itt a válasz. Itt van, amit keres. És a valóságos kapcsolatoknak építettem kontextust."

Kurva nehéz kezd lenni a marketing, bullshit-radar

"A nagyszüleinknek mindenük megvolt ahhoz, hogy nálunk sikeresebben kommunikáljanak a közösségi médiában. Most térünk vissza a kisvárosi szabályokhoz. És kurva nehéz kezd lenni a marketing. Már nincs meg az a szuperegyszerűség, hogy feldobjuk a terméket, az meg repül magától. Obszcén egy mennyiségű infót vágnak hozzánk nap mint nap. Rengeteg konferencián ülök, mindenki a nagy titkot próbálja megfejteni. A helyzet az, hogy a vásárlók bullshit-radarja sokkal jobb, mint amennyire bárki gondolná ebben a teremben. És most, hogy őket is meghallgathatjuk, ez teljesen világos."

Word of mouth

"Képzeld el, hogy ülsz egy kávézóban, és ahogy New Yorkban mondják, baszott közel hozzád a szomszéd asztalnál valaki a márkádról beszél. Közbeszólsz? Megköszönöd? Főként ha valami jót mond az illető. Mert a neten most ez történik százezerszer, de lehet, hogy milliószor naponta."

"Meg vagyok döbbenve, hogy 2011-ben egyes márkák még mindig képesek olyan pozícióba helyezni magukat, amelyből kimarad, hogy azt mondják, köszönöm. Köszönöm, hogy nyilvánosan szépeket mondasz rólam az egész közösségi gráfodnak."

"Tébolyult egy jelenség, most kell kihasználnunk. Képzeljük el a következőt. Hat évvel ezelőtt ülök a haverommal, nézzük a meccset, és megjegyzem, hogy a citromos Bud Light szar, soha többet nem rendelek ilyet. Két perccel később csengetnek. Kinyitom. Szia, John vagyok a Bud Lighttól, nagyon sajnálom, hogy nem ízlett a citromos, kérlek, kóstold meg helyette ezt. Két dolog történik: orrbavágom és elköltözöm. Nem értettük volna, minek nekünk egy valós kapcsolat a márkával. Ijesztő lett volna, és sokaknak ma is az. De ha nem figyelünk oda arra, hogy most már úgy vagyunk szocializálva, hogy a logó is eleven kapcsolat, valami nagyon fontos mellett megyünk el, ami most nő nagyra, és hatalmas az ereje. Most az a lényeg, megvan-e a márkában a képesség arra, hogy emberi legyen."

"Csak sales-kérdés, vagy tényleg szívügyünk? Egy olyan világban, amelyben a word of mouth a legmarkánsabb hatás."

"Tíz éve csak az volt érdekes, hogy az Upper East Side legnagyobb pletykafészke jót vagy rosszat mesél a márkáról. Ma a legvisszahúzódóbb kretén Iowában, aki az anyja házában lakik a szuterénben, több emberrel osztja meg a tapasztalatait. Most már ez hat az üzletre."

Valódi kapcsolatok

"Az internet tizenöt éves. Még csak tizenöt éve, hogy az AOL teleszpemmelte a fizikai postafiókunkat egy cédével. Az internet még nem feküdt le senkivel, és máris uralja a világot. Szerintem fiatalsága okán masszívan alulértékeljük, mennyire vagyunk korai fázisban, és milyen hatalmas a hatása. Amíg az üzlet nem válik emberivé, és a vásárlókkal kialakított kapcsolatok nem teremtenek valódi kontextust, nagyon nehéz lesz haladni. [Ennyi volt.] Mindenkit szeretek, sziasztok. JA! És majd ha jön az ebéd: a pinot noir valami kibaszott jó."

Vaynerchuk pályája azzal indult, hogy az édesapja kis borüzletéből hatalmas borszájtot varázsolt Wine Library néven, webkettes karrierje pedig az ehhez kapcsolódó videobloggal 2006-ban. Azt mondja, Barbara Walters a példaképe. 2008-ban az Independent "a borvilág új szupersztárjának" nevezte. Bár kezdettől specializált, pillanatok alatt általános közösségi szaktekintély lett belőle. Egyszer így fakadt ki a marketingesekre: "ROI! Mást sem hallok, mint hogy hogy kell ROI-t mérni a közösségi médiában! Miért, anyádnak mennyi a ROI-ja?"

A Wine Library Tv idén márciusban az ezredik epizóddal lezárult, átvette helyét a Daily Grape, ám néhány hete ezt is véget ért. Vaynerchuck saját indoklásában egyszerűen azért, mert új céljai vannak. Már megint.

Szólj hozzá!

Címkék: bullshit omg roi közösségi média google plus content is king gary vaynerchuck

2011.09.29.
08:46

Írta: pázsitzebra

A játék öröme


Fotó: Sárosi Zoltán

Kitzinger Szonja – Otthon, édes, DiVino borbár és megannyi más

Második generációs blogger, újságírói múlttal. Már lebegett a szeme előtt néhány példa és modell, már nyitott szemmel sétált bele a webkettő kétirányú utcájába, már pontosan tudta, hogy ezt akarja csinálni. De mindent saját maga tapasztalt ki. A social media tömegerejére támaszkodva kísérletezik új meg új közösségi helyzetekkel, jelenségekkel. Legújabb gyermeke háromdimenziós: Szonja felel a nyár abszolút pesti sztárja, a DiVino közösségi kommunikációjáért. Ez a jócskán webkettes borbár már nyitás előtt naponta csacsogott hozzánk a Facebookon, és ide tartozik a juniborászok közös blogja is.

Meztelen üzenet: Azért ez új helyzet, azt hiszem. Űzted a már megszokottnak mondható mesterségedet, írtad a nem is tudom, hányadik blogodat, amikor egyszer csak valami nagyon gyakorlatiasba váltott ez a munka. Hány közösségi felületed is van?

Kitzinger Szonja: Sok. Az Otthon, édes a zászlóshajó, a Szomszéd kertje kertészkedős blog, a Hegyvidéki napló a budai élet nagyszerűségét élteti főként tizenkettedik kerületi fókusszal, és ott van a Púderes macska, a momentán stagnáló csajblogom.

M. ü.: Ez az első olyan munkád, amelyet fel is lehet keresni. Milyen érzés?

K. Sz.: Kétségkívül más, mint eddig, ez itt nagyon látványos eredmény, de nagyon sok energiám is fekszik benne. Blogolás közben megtanultam a Facebookot. Képzeld, nemrég ülte második születésnapját az Otthon, édes, és elfeledkeztem róla. Amikor belevágtam, hónapokig minden reggel az volt az első dolgom, hogy csekkoljam a statisztikát, kik térnek vissza, nők vagy férfiak, melyik korosztály… Az egyéves születésnapra óriási bulit akartam felhúzni. Óriási nem, de buli lett, a második viszont eltelt úgy, hogy szóvá sem tettem. Kiment a fejemből. Kicsit hihetetlen… bár az igaz, hogy az elmondottak mellett van három papíralapú, kézzel fogható print újságom, amelyeket a Sanoma Media Budapest lapkiadó égisze alatt főszerkesztek. Ez a Napos oldalak, a Libri magazinja,  a Fundamenta Otthonok és Megoldások magazinja és a Vodafone  lapja, a Fotelból Szelektorrá keresztelt újság. Amit a webkettőről tudok, javarészt a főblogomon keresztül tanultam meg. Nagyon sokan kérdeznek, adjak tippeket, hogy lehet úgy posztolni, hogy  lájk-és hozzászóláseső legyen az eredménye. Szerinted ez tanulható?

Egy része igen, de valóban létezik valamiféle webkettes érzék. Az az alapja.

K. Sz.: Igen, az első az érzék. És vannak fogások. Olyan apróságok, mint hogy a Facebookon nincs poszt kép nélkül. Aztán ott az animáció, folyamatosan mozgásban kell tartani a közösséget játékokkal, programok meghirdetésével, a hely hypeolásával. A DiVino kommunikációját a nullából kezdtem, csak a Facebookot használtam. Márciusban vágtam bele. Mire május 27-én megnyitotta kapuit, ezer tagot számlált a csoport anélkül, hogy lájkokat vásároltam volna. Ennek nem vagyok híve.

M. ü.: Bevontad az ismerőseidet?

K. Sz.: A legelején igen, de ez őrülten bizalmi kérdés, facebookos ügyködésre kérni a saját haverjaidat. Mostanra ráadásul nem is könnyű, inflálódtak a lájkok. Szóval ki kellett találnom, hogy lehet jó Facebook oldalt felépíteni. Azt lovagoltam meg, hogy mi, emberek szeretünk kukkolni. Ebben az épületben az utóbbi években mindig éttermek működtek. A Katedrál, aztán a Flores. A DiVinóhoz kitaláltam, hogy a Facebookon a bontást fogom posztolni lépésről lépésre, folytatásos képregényben, ahogy szétverik a helyet és ahogy ez átfordul felújításba, megépülnek a pultok, a bútorok, színt kap a fal, telnek a borhűtők, jön az asztalos és begyógyítja a kirakatpolcot. Valóságshow volt, nyílt kampány, kezdettől lehetett tudni, mi lesz a neve és hol épül. Közben naponta csepegtettem infót a juniborászokról, megtanultam, kik ők, megismertettem őket az emberekkel. És kitaláltam, hogy a borpecsét, tehát a folt a terítőn, lehet jó dolog is, erre alapoztam a borpecsét játékunkat . Minden reggel feltettem egy kérdést egy borászról, egy konkrét kiadásról, a leggyorsabb válaszoló kapta az aznapi pecsétet, a nyitásig legtöbb pecsétet gyűjtó annyi pohár bort ihatott meg a megnyitó napján, ahány pecsétet szerzett. Imádták. Okosnak lenni egy elit közösség előtt mindig jó érzés.

M. ü.: Ez adminisztrációban is szép tétel.

K. Sz.: A játékot hét pecséttel nyerte meg valaki. Amikor eljött a nyereményéért, elmondta, nagyon sokat adott neki az a néhány hét. Amikor megneszeltem, hogy mindig ugyanaz a lány kapja a pecsétet, változtattam a stratégián. Hajnalban tettem ki a kérdést, ezért ez a lány elkezdett korábban kelni. Attól kezdve időben beért a munkahelyére, új szokásokat vett fel, képezte magát – írta meg hálálkodó levelében  Ma imádja a DiVinót és törzsvendég. Az IRL találkozásra hat barátját hozta magával, igazságosan megosztoztak a hét pohár boron.

M. ü.: Korábban is boros voltál?

K. Sz.: Olykor találkoztunk, de eszembe sem jutott volna otthon csak úgy felpattintani egy üveget. Azáltal képeztem ki magam, hogy a DiVino közösségi menedzsere, vagy, ha úgy tetszik, élménykommunikátora lettem.

M. ü.: Te mikor jöttél rá arra, mekkora erő rejlik a blogolásban?

Szólj hozzá!

Címkék: blogger közösségi média otthon édes blogterju mautner zsofi chili es vanilia divino borbár kitzinger szonja

2011.09.27.
08:46

Írta: pázsitzebra

Dínom-dánom, morzsák és szilánkok

Gyerekkoromban, amikor egy kerek születésnap ünneplése után kifogott a családon az ételmaradék, arra még eseményt lehetett szervezni. Nálunk úgy hívták, morzsabál, és ez nyilván nem a családom nyelvújítása. Ésszerű műfaj, a pazarlás átvált ismétlésbe, de ahhoz eléggé pontatlanul, hogy még szebbé duzzassza az első, az igazi, a nagy partit.

Szerintem az elmúlt öt nap bőven elég volt arra, hogy telítődjünk a Facebook fejlesztői konferencia keményre vert habjával. Előtte a minden zugból dőlő zsongással, alatta a számtalan online tudósítással, rögtön utána az egymás sarkát tapodó korai és összecsapott összefoglalókkal, ezernyi úúúúú-val és ááááá-val, tanácsokkal, tippekkel, teendőkkel. Teljesen logikus volt, hogy a második fázisban gyorsan előkerülnek a morzsák. És ha már ocsúdás, a szilánkok is.

Előrebocsátom, ha a kóstolás a feladat, én félreteszem a sürgős teendőket. Bizony kipróbáltam azt, amit lehet. Tegnaptól kezdve Timeline fut a profilomon,

ha október 3-áig a fejlesztőkön és rajtam kívül ezt nem is látja senki. Amíg ezt a posztot írtam, a Facebook gyorsan kiszedte a bugot: nem lehet már egyeztetni a hónapokkal, évekkel ezelőtti ismerősöket a mostaniakkal, hogy lássuk, ki tette meg azt, amire csak ironikus magyar kifejezés van: anfrendelt, kijelölt, törölt, le- vagy debarátkozott. Púder került az egó kék foltjaira. Viszont a tömeges panaszokkal ellentétben – "Hogy lehet innen jobbról eltüntetni ezt az izét??" – engem nem idegesít a Ticker, és nagyon helyeslem, hogy ezentúl még annál is sokkal-sokkal kevesebbre lesz elegendő a hardcore marketingesek csak egy egész picit agresszív push technikája.

Szóval nyilvánvalóan semmi bajom a fejlesztői konferencián bejelentett palettával, még várom is.

Ezzel együtt helókittire röhögtem magam ezen a bejegyzésen, melynek címe a következő:

"A Facebook új fícsöreinek hála az élet teljes egészében, mélységesen megváltozott, soha többé semmi nem lesz olyan, mint eddig, és én nem is tehetek mást, csak ülök itt és zokogok, mennyi szépséget, mennyi varázst szabadított Mark Zuckerberg a világra"

A blogger neve Dan Lyons, a blogé Real Dan, gondolom, többek közt azért, mert egy másik játszóterén fake Steve Jobs naplót vezet, egyáltalán nem osztatlan jóízléssel. A posztot pedig úgy foglalnám össze röviden: Gulliver Lájkországban, és nem fél elővenni.

Az első bekezdés szinte még belesimul a csinnadrattába. "Nem is tudom, lehet-e túlzás bármilyen erős hype, ha valami olyan hatalmas és mély, mint a Facebook tegnap bevezetett újításai." Közismert retorikai fogás a gyanútlan bekerítés, hogy annál nagyobbat szóljanak aztán a szarkazmusgránátok. Ezekre nem is kell sokat várni. "Korábban létezett az i. e. vagy Kr. e., mostantól van F811E[lőtt], és F811U[tán]. Ki merre járt szeptember 22-én, amikor megváltozott a világ? Azon a napon érkezett meg a Timeline. Amely, egy szóban kifejezve, mély. Mélységesen, mélyen mély. A Facebook épp leiskolázta az internetet. Már megint, így fogalmaz MG Siegler a TechCrunchon. Ami nem semmi, tekintve, hogy másfél évvel ezelőtt ő jelentette ki azt is, Szerintem a Facebook épp átvette az irányítást az internet felett. Önmagában lenyűgöző átvenni az irányítást a net felett, rendesen rosszfiús. De még le is iskolázni azt a netet, amelyet immár te irányítasz? Hát ki volna erre képes a Facebookon kívül? Good Lord, le kell ülnöm."

Megkapja a magáét a szerző szerint tipikusan alulközlő Mashable is. A legolvasottabb közösségi portál "...egy teljes nappal a konferencia előtt tett jóslatai mind valóra váltak. Netán a hatodik érzékük működik ezeknek a fiúknak?" Valóban, huszonnégy órával a F8 előtt így fogalmaztak: "Készüljetek: mélységes változások várhatóak a Facebookon".

Real Dan megszívelte a Mash figyelmeztetését, fel is vonultatja ezen a ponton a tarackokat. A Mash ugyanis konkrétan ezzel zárta szerdai idevágó posztját: "Csütörtökön a fejlesztők megmámorosodnak, a felhasználókat sokk éri, a konkurrencia fakónak tűnik majd. Csütörtökön újjászületik a Facebook. Készüljetek fel a közösségi networking evolúciójára."

Dan azt állítja, felkészült, de azóta is remeg a keze és képtelen koncentrálni. Bármerre jár, a Facebookra gondol. Ezt kicsit még cifrázza, majd így szól: "Miért, Mark Zuckerberg? Miért teszed ezt velem? A világgal? Nem vagy te üzletember, nem vagy te geek, nem vagy te mérnök – művész vagy, vásznad az emberi faj maga, a modern kor kollektív tudata."

A világ, folytatja Dan legalább ennyire rendíthetetlenül, ezek után valóban ósdinak tűnik, toprongyosnak, uncsinak, épp mint ahogy a Mash megjósolta. "Google, poor old Google looks like ass."

A szerző kitántorog az utcára, felnéz az égre és így szól: "Miért? Ég, miért? Miért nézel ki ily fosul? Úgy nézel ki, mint bármikor, kék ég, fehér felhők. Miért nem tudsz megújulni, mint a Facebook? És a házam, a kutyám, a nőm, a gyerekeim – semmi. Sehol semmi! Mind olyanok, mint eddig, régiek, elnyűttek, uncsik és ósdik és totálisan hiányzik belőlük a mélységes szépség. Ezért hát kénytelen visszatérek a Facebookhoz és elmerülök a varázslatban. Aaaah. Máris mennyivel jobban érzem magam."

Semmi kétség, a Netflix és a Spotify, a közösségi epizódnézés és zenehallgatás sem marad ki a szőnyegbombázásból. A műsorzáró kegyelemdöfés alatt osztályrészünk tüzijáték, ingyen sör és kortárs kisplasztika:

"Egyáltalán hogyan képes az emberi agy ekkora változáshoz újratekercselni magát ilyen rövid idő alatt? Számítanak még az országhatárok? Van még kormány, amely képes kordában tartani állampolgárait? Hogyan fog a tudomány és az orvostudomány alkalmazkodni az új valósághoz, amelyben élünk? Eredjél már, Mark Zuckerberg, te fantasztikus istenember, és persze köszönjük neked. Köszönjük, hogy nemcsak megláttad, de el is hoztad nekünk a jövőt. Végre értelmet nyert az életem, és van miért élnem."

Valószínűleg ennyi egészséges gúny nem a kísérletezőkedvet veszi el, mindössze szórakoztatóbbá teszi az ismerkedést. A monumentálisan hömpölygő tömegmorajlásban az okos és szemtelen hangszerszóló üdítő élmény, bármire használjuk is egyébként a profilunk funkcióit. És közben – így van ez jól – mit sem csappan bennünk a kíváncsiság.

Szólj hozzá!

Címkék: facebook f8 mashable

2011.09.22.
21:57

Írta: pázsitzebra

Első merítés, első morzsák

Hetek óta folyik a találgatás. Melyek lesznek azok az újdonságok, amelyek fenekestül felforgatják a Facebookot?

Az első hír, hogy holnap még minden ugyanúgy fog kinézni, mint ma, a módosításokat csak apránként vezetik be széles körben. Tehát még nem kell egy teljes hetet töltenünk azzal, mi mindennel díszítjük fel a TIMELINE funkciót. Ezzel ugyanis a profilunkban megjelenik a tetszés szerinti terjedelemben, fotókban és videókban előadott életutunk, a jobb oldalon függőleges évhőmérővel. Azt mondják, élményre olyan, mint az infógrafika, töméntelen mennyiségű adatot dolgoz fel vizuálisan. Navigálható és kiegészíthető, és nem egységes: nagyon más lesz egy atléta esetében, mint egy zenészé vagy egy utazóé. A Facebook fejlesztői egy teljes évet töltöttek a funkció csiszolásával, az impresszív videót meg lehet tekinteni ugyanott, ahol a béta verzióra lehet feliratkozni.

Az újgenerációs GRÁFBAN igék fognak megjelenni. Már nem kell halálra untatnunk a barátainkat a semmitmondóvá vált, ízevesztett lájkolással. Ha tetszett az új Almodóvar, akkor kattinthatunk a "megnéztem"-re, ha ízlett a spenót, az "ettem"-re, vagy valami hasonló. Olyan formáját választhatjuk a kapcsolódásnak, amilyen nekünk éppen megfelel. És persze ott lesz a Read, a Listened meg a Watched.

Szeretnénk megosztani, nem akarunk a barátaink agyára menni – erre való a TICKER. A hírfolyamot kihagyja, jobb oldalt jelenik meg, de olyan gyorsan tovább mozdul, hogy semmiképp nem zavar.

FRICTIONLESS, ezt nagyjából zökkenésmentesnek lehet fordítani: sem a Timeline-ban, sem a Tickerben nem lesz szükség a kis "megosztom" bokszra. "Mi jár a fejedben?" – ez a kérdés tehát pillanatok alatt történelemmé válik. VALÓS IDEJŰ LELEMÉNY: a serendipity nemcsak az angol nyelv, de a világ egyik legszebb szava: minden más nyelven csak körülírni lehet, isteni a hangzása, ötszótagos, szóképnek lenyűgöző, a jelentése meg egészen valószerűtlen: amikor teljesen gyanútlanul bukkanunk rá valamire. A Tickerben Twitter-szerű sebességgel úsznak egymás után a státuszposztok, új fotók, mi meg egyszerűen bekapcsolódunk, ha szeretnénk. Igazi netes kukkolás, mondják a bennfentesek. MINTÁK: egy nem minden áldott nap előforduló tevékenység, például ha valaki feltölt egy új playlistet, vagy többen egyszerre hallgatják ugyanazt a zenészt, az magától megjelenik a hírfolyamban.

Arról pedig, hogy hamarosan lesz itt sok nagy, közös zenehallgatás, már tényleg régóta olvashatunk mindenfelé. A közeli jövőben azt is láthatjuk, melyik barátunk mit néz vagy mit olvas éppen, utóbbihoz egyelőre a leggyakoribb példa a Washington Post applikációja a közösségi olvasósdira. Mint egy passzív csetszoba, ha belépünk, láthatjuk, ki van jelen velünk együtt, és teszi azt, amit mi: falja a híreket.

A játékok a legnépszerűbb terület. Könnyű fajsúlyuknál fogva eredményeink és jelen állásaink természetesen azonnal a Tickerbe sorolódnak majd.

Minderről bővebben itt.

Infóéhségünk kielégült, legalábbis érezheti úgy, megkapta az előételt. Ezzel egyidőben indulhatnak is a további találgatások. Vajon milyen tempóban és milyen sorrendben adagolják majd a megvalósítást? És a kalkuláció: a követhetetlenül burjánzó megosztások szükségszerűen egyre szofisztikáltabb, egyre intelligensebb szűrőket tesznek fontossá – de hová is kanyarodik ezzel a Facebook? Rakétaként húz el a jövőbe? Mert egyelőre sokkal inkább úgy tűnik, visszatér a gyökereihez. A feel good faktorhoz, az érzelmi kifejezéshez, a nyitottsághoz, a barátság színeihez. Ami a márkákat illeti, azok megint annyi házi feladatot kaptak, hogy leszakad alatta az iskolapad. Pedig már egészen megszokták, hogy itt szól a legnagyobbat, ha jókedvűen elkiáltják magukat.

Szólj hozzá!

Címkék: facebook f8

2011.09.20.
10:16

Írta: pázsitzebra

Elolvastam? Meghallgattam? Megnéztem?

Read, Listened, Watched

Két nap múlva, csütörtökön tartja soros fejlesztői konferenciáját a Facebook. A F8 néven elhíresült eseményeket egyébként úgy ejtjük, mint az angol sors szót, fate, bár magyar szövegkörnyezetben nagyon megy az efnyolcazás. A TechCrunch meglebbentette a pletykát az egyik topikról. Állítólag hamarosan sokkal árnyaltabb visszajelzéseket adhatunk a megosztott tartalomról, mint eddig: lesz "Read", "Listened" és "Watched" gomb. A jelölések statisztikája pedig orientálja majd, kinek milyen tartalmakat kínál a továbbiakban a Facebook.

Broad category

Ezek az árnyalatok többek közt a Facebook hirdetésekben néhány hónapja csaknem észrevétlen – de biztosan bejelentés nélkül – megjelenő új lehetőség, a sután "az érdeklődés szélesebb köré"-nek fordított alternatíva malmára hajtják majd a vizet. Én itt most hasraütésszerűen az irodalmat jelöltem meg. Ennek alapján ha sűrűn kattintok majd az Elolvastam gombra új könyvekről szóló recenziók alatt, ígéretesebb falat leszek a kiadók hirdetései számára. Momentán a Facebook algoritmikájának az oldalakhoz kötődő lájkok hasznosak. Ha egy barátom bejegyzését lájkolom, abból a lájkból még nem derül ki, milyen témára ugrottam rá. Az olvas-hallgat-néz visszacsatolásból azonban igen.

Azt már csak a komolytalan érdeklődők számára teszem hozzá, hogy a három új klikkecske is azt bizonyítja, a Facebook éppen a világ minden táján ismert három majom felszólításának fordítottjára inspirál. Szólj, láss, hallj.

Szólj hozzá!

Címkék: facebook f8

2011.09.20.
08:16

Írta: pázsitzebra

Nagy idők tanuja

Pécsi Ferenc, alias Pollner – Médiablog

Fotó: Nehéz-Posony Kata

Eredetileg nem is a netet azóta alaposan bejáró „főbérlőváltás” híre kapcsán kerestem meg. Az közben adódott, becsszó. Most, persze, hogy annyi helyen olvasni róla, csak még érdekesebb, amit hatalmas blogger-tapasztalatáról általában oszt meg.

Meztelen üzenet: Még az is lehet, hogy te vagy az első magyar önreflektív blogger, aki az online jelenlét szokásaira profilírozott a kezdet kezdetén. Pedig hol volt még akkor a magyar felhasználóktól a Facebook meg a Twitter. Tulajdonképpen hogy lettél webkettes szakértő?

Pécsi Ferenc: Már a kezdet kezdetén szerettem volna olvasni róla, de akkor még nem nagyon lehetett. 2004-ben, amikor belevágtam, nagyon kevés volt itthon a tematikus blogger, szinte mind ismertük is egymást. Lemaradással értek el hozzánk az „Újságíró-e a bloggger” és a „Mit kezdjen a hagyományos média a webkettővel” típusú viták is. Azok az újságírók, akik akkoriban fogékonyak voltak erre a témára, idővel megtalálták a blogomat. Részben ennek is köszönhető, hogy 2005-ben, az első Goldenblog versenyen kategória-díjat nyertem. Mindezt megelőzően azonban, a kilencvenes évek végén az online újságírásba vetettem bele magam. Eredetileg hangmérnök vagyok, pontosabban Tonmeister. Ez a technikai és a zenei tudás metszete. Komolyzenei felvételeken dolgoztam a Hungarotonnál, majd kis magáncégeknél és amikor a kilencvenes években a szakma kiment alólunk, úgy vettem észre, hogy éppen a munkaköröm speciális mivolta miatt máshol nem tudom kamatoztatni a tudásom. Akkor választanom kellett: vagy feladom szakmai igényeimet és kurvulok a saját szakmámban, vagy egészen másba kezdek. Szerettem az eredeti foglalkozásomat, kényszerhelyzet miatt kellett kiegészítenem, csak rugalmas időbeosztást elbíró második tevékenység jött szóba. Hogy ami még adódik abban a hamvadó iparágban, azt mindenképp el tudjam látni.

Mivel érdekelt az újságírás, elvégeztem egy újságírótanfolyamot, de a lényegről nem tudtam meg sokkal többet. Egyáltalán nem akartam újságíró lenni, végül 5 évig mégis szabadúszó újságíróként dolgoztam. Közben „fedeztem fel” az akkoriban főképp CD_ROM-ok formájában létező interaktív médiát, majd az internetet. Az utóbbit eleinte leginkább csak információforrásnak tekintettem, de hamar érdekelni kezdett, hogy „működik” az internetes tartalom. (Akkoriban az Internettóban írogattam ezekről a kérdésekről.) 1989-ben a Datanet Online magazin főszerkesztője lettem, azóta különböző formákban, de mindig az online tartalommal és az online kommunikációval foglalkozom.

M. ü.: Hogy nézett ki a magyar webkettes világ belülről a legelején?

P. F.: Rettentően kevesen voltunk, még két tucatnyian sem. Dobó Matyi, Berényi Konrád, Barczi Imre, Szántó Balázs, Pintér Robesz… és még néhányan valóban olyan ősbloggerek, akikkel a mai napig próbáljuk figyelni egymást. Mindenki ismert és – nem a twitteri értelemben – követett mindenkit, gyakorlatilag szakmai beszélgetések folytak.

M. ü.: Hogy alakult ki az az üzleti modell, hogy egy online laphoz tartozol, ám a cikkekkel egyáltalán nem kapcsolódsz hozzá?

P. F.: Úgy éreztem, egy médiával foglalkozó blognak nem jó, ha a levegőben lóg. Én a HVG-t néztem ki magamnak, őket kerestem meg a javaslattal, hogy náluk írnék. Találkoztunk, beszélgettünk, megegyeztünk. A hvg.hu szerzői közül akkoriban magánemberként többen is blogoltak, volt egy többé-kevésbé működő szerkesztőségi blogjuk is, úgy tűnt, hogy idővel kialakult egy blogegyüttes. Nem így lett, aminek talán az Index körüli látványos blogburjánzás is az oka lehetett. Amikor én elindultam, ennek még nyoma sem volt.

M. ü.: Nekik miért volt az jó, hogy közben róluk egy szót sem ejtettél?

Szólj hozzá!

Címkék: blogger pollner médiablog blogterju pécsi ferenc

2011.09.15.
09:28

Írta: pázsitzebra

Mashable: Hogyan változott az internethasználat az elmúlt 15 évben?

Magyar közösségi médiaforrás ritkán írja meg azt, amit a Mashable oldalán talál. Akkora királyok a területen, hogy az aznapi – többnyire tényleg szuper – cikkeiket úgy is mindenki látta már, akit érdekel. Például ezt az áll-leejtős infógrafikát a net elmúlt másfél évtizedéről. Irgalmatlan szexi. Annyira, hogy még hiba is van benne, amit aztán szóban helyesbítettek, vizuálisan nem: az egyik kép megmutatja, hogy nézett ki 1996-ban a Go Daddy. A helyzet azonban az, egy évvel később alapították, és mindössze tizenhárom éve hívják Go Daddynek. Utolérhetetlenül bájos gesztus, és még profi is.

Highlights, 1996:

  • A szarkazmus szikrája nélkül illesztettük a mondatokba, "world wide web" – valóban, ez ma kinek jutna eszébe...
  • ...havi 30 percet töltöttek a felhasználók a neten...
  • ...ötször annyi idő alatt töltődött le egy oldal, mint ma...
  • ...a Library of Congress, a világ legterebélyesebb könyvtárának állománya több mint 15 millió tétel, az Internet Archive-é ezzel alig elképzelhetően szemben 2 petabit = 2048 terabit = kb. 2 100 000 gigabit = kb. 6500 Macbooknyi memória...

...ám a legfontosabb különbség nincs benne, és nem is lehet, éppen mert hiányállapot:

nem hatotta át életünk minden porcikáját a Google.

Tegye fel a kezét, aki nem húzta el két másodperccel ezelőtt az é hangot a tényleg szóban, vigyorogva.

Forrás: Mashable

 

Szólj hozzá!

Címkék: júzer infografika mashable

2011.09.14.
08:25

Írta: pázsitzebra

Valutám a hitelességem

 

Fotó: Sárosi Zoltán

Jókuti András – Világevő

Megnyerte az idei GoldenBlogot, amiért ezúton is szívből gratulálunk. Azt állítja, nem készült felfedezőnek, de ahogy beszélgetünk, egyre erősödik bennem az érzés, hatalmasan életimádó gall harcos ül velem szemben. Az a fajta, aki felhajítja az ökörcombot a levegőbe, mielőtt tépdesni kezdi a fogával, a nevetésétől picit rezegni kezdenek a sziklák a tengerparton, majd egy tutajon áthullámzik Amerikába. Nem probléma, hogy még nincs rajta a térképen.

Meztelen üzenet: Olyan gasztroblogger vagy, aki maga nem főz. Az lett a szakmád, hogy végigedd az étlapot, ahol lehet. Ez azért elég speciális helyzet.

Jókuti András: Igen, a Granturizmo! utazásról szól, a Világevő tálakról, a kettőt remekül lehet kombinálni, bár mostanában előbbire nem sok energiám jut. Az utóbbi blogom alig egyéves, Mautner Zsófinak köszönhetem, még a címét is ő találta ki. Nagyon kevés emberre hallgatok, ő az egyik, igazán jóbarátok vagyunk. Azért a befogadói oldalról közelítem a gasztronómiát, mert ez érdekel jobban. Magamtól csak kivételes helyzetben nyitogatok receptblogokat, remélem, Zsófi ezen most nem sértődik meg.

M. ü.: Viszont a posztjaidból tudható, hogy az általad gyakorolt hivatalos kóstolgatás épp most lép egy szinttel feljebb.

J. A.: Végtelenül izgalmas dolog ez. Sikerült bejutnom a francia szakácsképzés fellegvárába, a lyoni Bocuse Intézetbe. A város amúgy is nagy kedvencem, az egyik legjobb gasztrováros a világon, a kastélyban pedig egy szuperintenzív három hetes kurzust tartanak, ugyanaz a szakértői gárda, akik a francia szakácsutánpótlást is oktatják. Tíz embert vesznek fel évente szerte a világból, magyar ember még sose jutott be ide.

M. ü.: Gondolom, ha elmondanád az árát…

J. A.: Valószínűleg egyből kapnék százötven kommentet, hogy annyi pénzért már hatezer darab tökfőzeléket lehet vásárolni, ami igaz is. De hát a high-end, couture-konyhát csak sajátságosan lehet árazni. Ez már a gasztronómia művészi arca, ezért nem félek a hasonlattól: egy Van Gogh festmény esetében sem érdemes kiszámolni, mennyibe kerül az a darab vászon, az a húsz deka festék meg a keret.

M. ü.:  Simán felvettek?

J. A.: Az az igazság, hogy nem egészen az utcáról esett be a jelentkező emilem.  Kialakítottam már egy stabil kapcsolatrendszert, kaptam remek ajánlásokat. Jártam idén már a Bocuse d’Oron is, a világ legrangosabb szakácsversenyén Lyonban, ám most mélyebbre hatolok és tovább is maradok. Izgulok és örülök.

M. ü.: Nem félsz, hogy ha elvégzed, szakács leszel?

J. A.: Egy kicsit valóban tartok tőle… De hogy felkészüljek magára a kurzusra, elszegődtem stagiere-nek a Costesbe. Gyakornok lettem Magyarország első Michelin-csillagos éttermében, komoly tanulással telnek a napok, nagy készülődéssel. Bevallom, az én nagypofájú, arroganciára hajlamos egóm most összehúzza és nagyon megbecsüli magát. Hatalmas eredmény, hogy bejárhatok a Costes konyhájára. Nem akarom ellazázni, és őszintén, tényleg meghat, hogy ott lehetek a tűz közelében, ebben a környezetben, ekkora mester mellett sürgölődve. Felőlük kaphatnék mindenféle engedményeket, például felajánlották, hogy menjek csak kilencre nyolc helyett. Eszemben sincs élni ezekkel, gyötröm magam, ahogy ők. Leginkább zöldséget aprítok, természetesen hatod akkora tempóban, mint a többiek. Délelőtt dolgozom, tudom, hogy este inkább láb alatt lennék, így viszont mindig segít valaki, a séf, Miguel Vieira,

Fotó: Vermes Kata

vagy aki ráér. Enélkül nem akartam belevágni a kalandba, ha majd Lyonban egy különleges mártás lesz a feladat, és tízből kilenc habverő egy perccel a start után a levegőbe lendül, ne tébláboljak ott hülyén. A kérdésre az a válasz, hogy beállni egy étterem konyhájába kifejezett rabszolgamunka, nagyon-nagyon kemény. Mivel alapvetően hedonista vagyok, elég kevés esélyt látok arra, hogy hazatérve ezen a vonalon folytassam. De spontán eseményekben benne vagyok. Főzzünk majd, hívjunk mestereket, nemrég egy hajszálon múlt, hogy egy nagyon komoly hongkongi séfet Budapestre hozzak. Rengeteg ötletem, tervem van, folyamatosan ilyeneken pörög az agyam. Ezek a tervek jobban izgatnak, mint hogy négy kiló paradicsomból concassét aprítsak ugyanannyi perc alatt, de a konyhai munka is nagyon tetszik - mértékkel.

M. ü.: Miért fontos ez a tanfolyam, ha egyáltalán lehet annak nevezni?

J. A.: Mert a munkám egy része étteremkritika. Fontos megértenem, mit kapok, ha rendelek valamit, érteni, hogy miért olyan lett, amilyen, milyen technológiák vannak mögötte, milyen munkafolyamatok. Ma például fürjet pucoltam nagy mennyiségben. Amikor készen lettem, még ki is kellett csontozni a combokat. Hát ez nem kis meló. Korábban amikor megláttam a tányéromon, tudomásul vettem, hogy igen, egy közepesen apró falat, ennyi a fürj, kész. Most már látom, milyen sok ember mekkora munkája fekszik benne. Egészen más így, ezt csak zsigeri tapasztalás útján lehet megérteni.

M. ü.: Emlékszel még, hogy kattantál rá a közösségi médiára?

J. A.: Az iwiwvel sosem foglalkoztam különösebben, de a Facebookon korán regisztráltam. Elsősorban azért, hogy amikor bármelyik hajdani kölni csapattársamnak gyereke születik, annak akkor is örülhessek, ha egyébként tényleg hézagosan kommunikálunk. Amit a barátságok virtualizálódásáról szoktak mondani, annak én éppen az ellenkezőjét tapasztalom a közösségi jelenlétben. Megkönnyíti és elrendezi a kapcsolattartást. A blogjaimnál kicsit más a helyzet, a Granturizmó rádióműsorként indult, ma is az volna, ha nem szűnt volna meg a Café. A Világevő, mint mondtam, fiatalka, még egyéves sincs, nagy öröm ezért a GoldenBlog diadal, olyan nevek után, mint Mautner Zsófi, Fűszeres Eszter... De nagyszerű dolog keresztbe-kasul megosztani a posztokat. A Facebookra sok rosszat lehet mondani, de azért minden RSS-nél, minden könyvjelzőnél gyorsabb és hatékonyabb egyszerűen meglengetni a bejegyzést az összes oldaltag előtt, és ez talán a legjobb módja egy egymással is rendszeresen kommunikáló közösség építésének.

M. ü.: Mi az, amitől te index címlappá tudsz válni?

3 komment

Címkék: goldenblog világevő blogterju mautner zsofi chili es vanilia jókuti andrás

2011.09.12.
08:16

Írta: pázsitzebra

Ölve, ha ülve?

Szegény ember vízzel főz, sötétben kufircol, és még az ágy is húzza.

Pontosabban a szék:

"Sitting down is killing you."

Ha az ember leül, az megöli őt.

Ez azért,

lássuk be,

nem gyenge állítás.

Főként ha érvek támasztják alá.

Józan és könyörtelen képes monológ, sűrűn dobálózik százalékokkal, évekkel, láthatólag biztonsággal jósol, minél többet bogarássza az ember, annál homogénebb az a rémes érzés, amely elfogja. Van kegyelemdöfés is: a statisztika nem kíméli a rendes embereket sem, akik pedig rendszeresen sportolnak. A jövőt válogatott bajok tarka palettája csúfítja. Kardiovaszkuláris veszedelmek, hájcunami, jelentős aktivtáspangás, így az izmok visszafejlődése és úgy a rövid élet. Az ülés ronccsá teszi a szervezetet, mert nem ilyesmire tervezték. Száz éve, ami anatómiánkban egy suhanattal ezelőtt volt csupán, még a földeken csapattuk pirkadattól alkonyatig, az elhízás réme is ismeretlen volt. Most azonban úgy kell segítenünk magunkon, ahogy tudunk.

Vajon mennyire hideg leírni azt a szót, hogy *sztárblogger*? Eléggé. Yaro Starak sok százezres olvasottságú ausztrál tartalomkreátor ebben a videóban több percet szán az ülve-állva témára, méghozzá konstruktív javaslattal. Elmondom, hogy jutott hozzá a hátorvosló íróasztalhoz, amelyhez nem leülünk, hanem felállunk. Posztolta a Twitteren, hogy nagyon szeretne egyet. A helyi IKEA marketingese még aznap felvette vele a kapcsolatot. Így megy ez, sóhajthatunk Vonneguttal. Így megy ez olyan helyeken, ahol a Twitterből nem hiányolják a Facebook funkciókat, hanem inkább meglovagolják, hogy ő a közösségi média hangsebességes rakétája.

Az infógrafika egyébként maga is tesz javaslatokat. Például minden órában álljunk fel, ugráljunk, sétáljunk, tornázzunk, és ha megoldhatjuk, döntsük meg a hátunkat 135 fokos szögben. Nálam a bűntudat is beütött, így hát elkezdtem megoldást keresni azokra az órákra, amikor a lakásban dolgozom. Megpróbáltam beszuszakolni a notimat egy félig üres polcra. Két centi híja volt. A polc tetejére nem tehetem, magas. A kredenc alacsony. A szőnyegen hasalva kellemetlenkedik a könyököm. Így jutottam ide:

Kicsi is, macerás is, csúnyácska is – de megjegyezném, hogy a tálalószekrény is, a sámli is IKEA. Yaro szerint az a döntő, hogy a vízszintes felület, amelyen dolgozunk, köldökmagasságban legyen. Rajongott, szerelmetes Macbook Próm akkumulátora nem mai csirke már, körülbelül egy órát bír hálózat nélkül. Életszerű kompromisszumnak tűnik, hogy azt a hatvan percet, amíg megadja magát, ezen a kis home-made stand-up desken töltse velem. Legalább rá vagyok kényszerítve az offline mondatszobrászatra.

És persze abban is nagyon bízom, az infógrafika vérzivataros statisztikája leginkább a napi kilenc órát túllépő esetekre vonatkozik.

Szólj hozzá!

Címkék: apple twitter infografika macintoshimádat sitting down is killing you