Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2011.05.30.
08:20

Írta: pázsitzebra

Jössz te is? Egy magyar startup iránymutatói

Elöljáróban leszögeznék valamit: szerintem a trollozás remek találmány. Én szívem szerint minden igazi beszólogatót meghívnék minimum egy sörre. Például a múlt héten a közösségi vásárlásról szóló poszt nyomán picit le lettem ugatírozva: mámor. Azt kifogásolták – elnézést az eufemizmusért –, hogy miért nem írok a hasonló, bár egyelőre kisebb oldalakról. Hát ennek igazán semmi akadálya. Elsőként a Veddvelemnek jártam utána, íme a spontán field research eredménye.

A Veddvelem valóban száz százalékig magyar startup, és olyannyira önerőből működik, hogy jelenleg épp a második gyakorlati verziójánál jár. 2010. szeptemberében, amikor elindították az oldalukat, még egészen másban gondolkoztak, és bármily furcsa, nem a Groupon volt a példakép. Kovács Adrián, az oldal szellemi atyja és webfejlesztője elmondása szerint a kezdeti koncepció a következő volt: a potenciális vásárlók a Veddvelemen összegyűlve jelzik, mit kérnek, a márkák és kereskedők szabadon regisztrálnak. Ha a közösségi igény elér egy bizonyos mennyiségi határt, a Veddvelem megszerzi nekik. A win-win mellett tehát ez egyfajta work-work modell is lett volna: mindenki megdolgozik azért, amit szeretne. Ha például ötven vásárló kell egy kedvezményhez, akkor a spontán összegyűlt harminchét feladata felhívni az ismerősei figyelmét a lehetőségre és ezáltal összeterelni a hiányzó tizenhármat.

„Hamarosan azonban át kellett alakítanunk magunkat, olyan hirtelen jelent meg a többi közösségi vásárlói oldal”, folytatta Kovács Adrián. „Az emberek az akciókat egyértelműen a groupon modellel kezdték azonosítani, el lettek kényeztetve az ajánlatokkal, az általunk biztosított kedvezményeket ezért már kevesellték. Akkor jöttünk rá erre a mintára, kis szünet után május közepén kezdtük újra a tevékenységünket. Most már van marketingesünk és sales csapatunk, és sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a közösségi platformokra.”

Mint látjuk tehát a megvalósítás alig három hete éles. Adataik egyelőre szerények, de minden grafikonjuk felfelé ível és biztató. A két-három hét alatt eladtak 150 kupont, 5000 felé közelít a Facebook tagjaik száma, 8 alkalmazottal és 30-50 százalékos jutalékkal dolgoznak. Markáns különbség még, hogy kezdetben a Veddvelem egyértelműen termékekben – elsősorban kütyükben, mobilokban, navigációban – gondolkozott, míg a közösségi vásárlásban jelenleg a szolgáltatások döngetnek. „Egy kicsit rákényszerültünk arra, hogy mi is a szolgáltatásokra fókuszáljunk, de szeretnénk megmutatni, hogy fel vagyunk készülve erre is” – mondja Kovács Adrián.

A Veddvelemnek jelenleg mintegy 7000 regisztrált hírlevélolvasója van, ez a szám naponta 8-10%-kal növekszik. Az előpolitika stádiumában egyelőre fontosnak tartják a direkt marketinget, a hagyományos hirdetéseket. A teljes gőzzel vitt közösségi kommunikáció definiált cél, de ehhez egyelőre lélektani határt szabtak. Örvendetes növekedésük alapján pillanatnyilag úgy fest, a Facebook felhasználóik száma június végére éri majd el ezt a határt. A demográfiai eloszlást és a best practice-eket illetően még maguk is inkább vizsgálódnak.

Összefoglalva tehát a Veddvelem imponálóan rugalmas és kitartó. Ha egy kisvállalat fél év alatt képes megújítani önmagát, ezzel is bizonyít. A mutatóik pedig kedvezőek. Szerintünk meglesz az a céladat egy hónap múlva.

 

Szólj hozzá!

Címkék: ecommerce közösségi vásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://meztelenuzenet.blog.hu/api/trackback/id/tr692942471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása