Amikor a Homo Sapiens elvesztette netszüzességét – ősködbe vesző kilencvenes évek, ah –, óhatatlanul elkapta a dzsungelszabadság bódulata. Eszelős egy trip volt belefeledkezni a három duplavé roppant, hömpölygő, hatalmasan lenyűgöző áramlatába. Hajnalig kattintani linkről linkre: csak a könyvek szippantják így be az embert. Az olvasás mint önálló univerzum. Az idő korlátai képlékeny hullámokká változnak, az idő kilép önmagából, örvénylő fergetege elragad, bábu vagy, egy hátrafelé táguló, derengő világ bábuja. Csak mert vigyázó szemed mondatokra veted. A világ legnagyobb és legegyszerűbb titka ez, sosem fogja érvényét veszteni. Ha pörögve beszippant, mindegy, pirkad már vagy három megyével távolabb robog velünk a vonat, meteorok zuhanhatnak szülővárosunkra, eggyé válunk azzal, ahol gondolatban járunk. Sejtelmünk sincs, merre van az, de így a jó.

Csak hát az ember persze nem utazhat állandóan, vélhetőleg egyre kevesebbet netezhet korlátlanul és ezért kényelmesen bármikor. A kezdeti pezsgés kifakult, háttérbe szorult. Akit pedig a munkája bilincsel a nethez, ritkábban éli meg a szörfözés luxusát, mint azok, akik esténként ülnek le a géphez. Ha az ember egész nap a neten, nettel dolgozik, elkezd optimalizálni. Böngészés helyett beállítja a Google Alerts funkciót, regisztrál a Storify, Summify, Twilert oldalakon, rögzíti a témáit a StumbleUponon és heti egyszeri értesítőt kér az újdonságokról. Ami pedig kedves-fontos blogjait illeti, feliratkozik a hírlevelükre.

Nem bréking, de tény, és annak örömteli: a Google Plus a felsorolt platformok mindegyikét netmacera nélkül helyettesíti. A Sparks kiváltja a Google Alerts szűrőinket, a Summifyból kapott cikkek hibátlanul meg fognak jelenni az illető szerzők Google Plus oldalán, az olvasottunk bloggerek írásai dettó. Elég bekarikáznunk őket, szellemi termékük a megjelenés órájában ott pompázik a G+ falunkon. Ha kedvünk tartja, hiperlink és körítés nélkül továbboszthatjuk az írásaikat, a kommentekben pedig – ez hatalmas fles, sok misét megér még majd a jövőben, drága olvasó – felvehetjük velük a kapcsolatot. Még nagyon izgatja őket az ottani jelenlét, még mindenkinek örülnek – még válaszolnak! Gondoljunk bele. A világ legfrissebb szakmájának derék és neves élmunkásai. És leszólíthatóak a piacon. Elvileg persze megtehetnénk ugyanezt a Facebook oldalukon is, de ott már olyan eszelősen burjánzik a helyzet, hogy szinte esélytelenül várnánk válaszra. A több ezres emaillistájukat ilyen szempontból említeni sem érdemes.

Összefoglalva: ebben a pillanatban a körökre egy árva rossz szót nem lehet szólni. Csak könnyítenek, csak egyszerűsítenek, csak gyorsítanak. Éljünk a perccel, drágáim! És kezdjünk bele abba a levélbe az unokáinknak. "Édes csillagaim. Akkoriban, amikor a nagyi, hiszitek vagy sem, minden áldott nap, még bétában nézegette, hol tart a világ akkor legfeltűnőbb, legtárgyaltabb közösségi platformja és szinte minden alkalommal valami újat fedezett fel rajta..."

De hogy senki egyetlen körből se érezze kitaszítva magát, ezen a linken képről képre végigvezetik a kísérletezés első lépésein. Mert, mint a gyerekeim edzője szokta mondani, még az eredménynél is fontosabb, hogy játék közben jól érezzük magunkat.