Gyepes Gabojsza – Anya, ez isteni!

Fotó: Bakcsy Árpád

Teljesen terven kívül belekóstolhattam a cukormentes-calvadosos áfonyalekvárjába, bibibí, majd kérjetek belőle ti is. Az interjú ettől függetlenül Gabojszát tálalja. Gazdagon, dúsan, életesen, ahogy van.

A blogod címe meglepően sokat elárul magáról az életedről. És benne van az ígéret, hogy ez egy szülő-kompatibilis konyha.

Lehetséges, de nem az volt a cél, hogy az anyukákat megszólítsam. Sőt. Konkrétan körvonalazott célom talán nem is volt, amikor elindultam. Sokáig inkognitóban írtam a bejegyzéseket, de a maszkot előbb-utóbb leveti az ember. Hosszú ideig nem lehet valamit arctalanul sikeresen csinálni. A blogom pedig egyszer csak valami sokkal több lett, mint aminek elképzeltem, mint aminek indult. Különben attól, hogy ez blog, nem pedig receptoldal, az ember így is, úgy is óhatatlanul kiadja magát valamennyire a bevezetőkben. Hosszútávon kirajzolódik egy történet, amelyen keresztül megismer az, aki rendszeresen olvas.

Magad is gasztroblog-olvasó voltál?

Mint mindannyiunkat, engem is magával ragadott a Chili&Vanilia, szinte már indulásakor, 2005-ben. Épp egy tavaszi tekercs receptet kerestem, úgy bukkantam rá. Egy évvel később már olvastam Fakanál Évát, Kicsi Vút, Mammát. Egyáltalán nem volt átláthatatlan a szegmens. Arra gondoltam, érdekesek lehetnek az én erdélyi receptjeim is. Ráadásul bármennyire benne van a kezemben egy jól kipróbált recept, előfordul, hogy egészen másképp készítem, és  sokkal jobban sikerül. A blog ilyen szempontból gyűjtőhely is, nagyon praktikus, hogy mindent megtalálok ugyanott.

Öt éve űzöd. Azóta meg-megújítod például a layoutot?

Nem, pontosan ugyanúgy néz ki, mint a kezdet kezdetén. A főiskolán úgy hittem, be vagyok oltva minden ellen, ami informatika, de tizenhárom évvel ezelőtt, férjemmel együtt kitaláltuk és megcsináltuk az első magyar  internetes borászati információs adatbázist, azon beletanultam a fogásokba. És azért változatlan a layout, mert ez vagyok én: fehér, letisztult, átlátható.

Azt mondod, egészen mássá vált, mint amire számítottál.

Igen. Olyan életszakaszban indítottam el, amikor a blogom volt a sikerélmény, a pozitív visszajelzés. A jóérzés forrása. Alaposan felkészültem előtte, gyűjtögettem a recepteket és figyeltem a nagyokat. De nem is láttam bele az elején, fogalmam sem volt, honnan tudhatom meg az olvasottságot. Az első komment igazi forradalmi élmény volt.

Mi mindent változtatott meg az életedben?

Kezdetben arról posztoltam, amit amúgy is főztem. Aztán elkezdtek alakulni a vágyaim. De jó lenne kipróbálni ezt meg azt. Hát ebből az lett, hogy a blogomon végiglátogattam a kontinenseket, főztem minden földrész konyhájából, kipróbáltam egy csomó nem szokványos alapanyagot. Ez egy természetes folyamat, mostanra le is csendesedett. Mérföldkőhöz akkor érkeztem, amikor a Dining Guide „blogelitjébe” ötödmagammal bekerültem, az hatalmas megtiszteltetés volt. Nagyon fontos, hogy rendszerességre szoktatott, éveken át mindennap posztoltam. De egyébként is kinyílt a világ. Bizonyos szempontból átalakult az ízlésem, megkedveltem olyasmit is, amit régen kapásból elutasítottam, ilyen a tenger gyümölcsei, a pacal, és még sok extrémnek mondható étel. Mivel pedig én főzök a családra, van változás a lányaim, a férjem preferenciaskáláján is. Nálunk semmit nem kötelező megenni, de mindent kötelező megkóstolni. A lányaimnak egyébként elég jó érzékük van a főzéshez. A nagy nyitott és ügyes a konyhában is, tőle kaptam a blog címét, a kicsi válogatós és kreatív.

Hogyan hat vissza a blog a konyhádra?

Fordítva fontosabb, a valós életem alakítja a közösségi életemet. Nem építettem át a konyhát, nem készítek másképp egy fogást a posztok kedvéért. Nem csinálok meg valamit azért, mert trendi. Én például még mindig nagyon szeretem a tekercselt húsokat, bár most eszméletlenül nincsenek divatban. Változásnak számít azonban az, hogy gyorsítottam, ésszerűsítettem a módszereimen. Ezt is belső késztetésre. Keresem és találom az inspirációt, évek óta járok főzőiskolákba, fejlődnek az ismereteim. El sem tudom képzelni, hogy valaki stabil tudás nélkül kezdje osztani az észt. Hatalmas felelősség nyugszik egy blogger vállán, a webkettőben evidencia, hogy amit leírunk, az meg van támasztva és igaz.

Körülbelül három évvel ezelőtt mindannyiunk számára elérkezett a pillanat, amikor rádöbbentünk, hogy a Facebookon történik az élet.

Nagy drog, de tényleg innen a legkönnyebb értesülni arról, hol mi zajlik. A blog Facebook oldalán sokkal hamarabb kapok visszajelzést, mint magán a blogon. Nagyon sebes az interakció. Hozzámszólnak, kérdeznek, véleményeznek, örülnek.

Ha meg kellene nevezned, mit talál nálad az olvasó, amit máshol nemigen, az erdélyi konyha az?

Tűnődtem már én is ezen a kérdésen. Azt hiszem, inkább a vidéki életforma hangulatát hozom. Azt a felfogást, hogy amit lehet, csináljuk meg mi magunk. Hetente többször sütök kenyeret, igyekszem szezonális, helyi alapanyagokból főzni, amit lehet, magam csinálok, a befőzéstől a májkrémen át a szalámiig. Le lehet szokni az ipari, ízfokozott, félkészre alapuló ételekről. Egyébként ha azt firtatjuk, mit változtatott meg a blog az életemben, meg kell még említenem, hogy rengeteg új barátot kaptam. Akármilyen gyorsan növekszik a gasztroszféra, nem esik nehezünkre összetartani és találkozni csak úgy. A jó pillanatok kedvéért. Ezt nagyon szeretem.