Zsályás parajgaluska barnacsiperke mártással
Az arcát elrejti, de cserébe csupa csemegével ajándékozza meg olvasóit: szinte bármivel, ami nem terheli meg a gyomrot, ami izgalmat visz a már ismerős tálakba, és ami megpörgeti az agyat egy-egy fogás anekdotikus vonalán. A tetejébe nyelvújított magának egy bloggernevet.
Ezen a platformon nem adja magát az inkognitó, az a fórumok sajátja. Miért őrzöd a sajátod ilyen elszántan?
Úgy érzem, nem a személyem lényeges, sokkal inkább az, hogy amit Habliliom átad az hiteles, érdekes, szerethető vagy nem. Ez a terület számomra igazi játszótér, a kreativitás különleges terepe. Bizonyos értelemben az intim szférámhoz tartozik, ami persze az internetes megnyilvánulás tekintetében szokatlan, de mégis nagyon különbözik mindattól, amivel a hétköznapi életben foglalkozom.
Hobbigasztronómus vagy?
Nem jártam szakácstanfolyamra vagy főzőiskolákba, de szenvedélyesen foglalkoztat minden, ami a gasztronómiához tartozik, boldogan kalandozom Kulináriában és természetesen nagyon szeretek főzni. Már egészen kisgyermekkoromban sokat forgolódtam a konyhában. Később, a saját háztartásomban pedig gyorsan körvonalazódott az ízvilágom. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy meg sem fordult a fejemben saját blog indítása.
Hát akkor?
Jó néhány évvel ezelőtt küldtem pár receptet a Mindmegettére, és egyszer csak megkeresett az oldal főszerkesztője. Felkeltették az érdeklődését a Habliliom által beküldött fogások, rokonszenvesnek találta a precíz receptleírásokon túlmutató információkat, valószínűleg tetszett a stílusom. Felvetette, volna-e kedvem blogot indítani az oldalon. A műfajról igencsak keveset tudtam, és bár léteztek már főzős blogok, magyarul keveset olvastam ezek közül. Sokkal inkább olyan – főként idegen nyelvű – könyvek kötötték le a figyelmemet, amelyeket gasztronómiai szakértők, kultúrtörténészek, szenvedélyes szakácsok vagy étteremkritikusok írtak – az érdeklődésem ez irányban azóta sem változott. A blog koncepcióját teljesen rám bízta, ami nagy örömet meg persze kihívást is jelentett, hisz gasztronómiáról korábban soha nem írtam. A Mindmegettén akkor már két blog is működött: egy profi szakácspáros és egy kezdő háziasszony jelentkezett hétről hétre. Zimre Krisztina, az oldal főszerkesztője bizalmával vett le a lábamról, meghatott, hogy néhány recept alapján, ismeretlenül építene rám valaki. Ennek a bizalomnak köszönhető, hogy később sem jutott eszembe átlépni például a blog pont hura. Úgy érzem, Habliliom jó helyen lakik. Nem kevés izgalommal, de belevágtam, és megszületett Habliliom Könnyed Konyhája. Őszintén szólva nem voltam nagy webkettes felhasználó, menet közben kezdtem belejönni. A Habliliom név pedig sok éve csak úgy kipattant a fejemből.
Van ilyen szó?
Tudomásom szerint nincs. Nem nehéz asszociálni róla arra a konyhára, amit viszek: könnyű, tiszta, egyszerűen elkészíthető, de rafinált ételek, olyanok, amelyek egyáltalán nem nehezítik el az embert, de mindig van bennük valami izgalom. A könnyed konyha elnevezés ezek után már magától adódott. Sokáig nem is hívtam blognak, úgy tekintettem, Habliliom hétről-hétre jelentkezik valami szezonális, érdekes írással, benne recepttel vagy receptekkel. Kísérletező, kíváncsi alkat vagyok, fontosnak tartom a változatosságot a konyhában. Máig nem jellemző, hogy egy poszt kedvéért készítsek el egy ételt, fordított a sorrend. Gondoltam, majd kiderül, mindez érdekes lehet-e mások számára is. Nem igazán tudtam, ki a közönség, és most sem vagyok vele teljesen tisztában, kik olvassák a bejegyzéseket. Nagyjából háromnegyed évvel a blog indulását követően hozzáértők felvilágosítottak, hogy az élet a Facebookon zajlik, és jó ötlet lenne, ha készítenék egy oldalt a blognak. Így nyitott meg a konyha a közösségi oldalon is. Akkor indult be igazán az élet. A blog első születésnapjára kitaláltam egy játékot. Saját készítésű desszertet, üvegbe zárt ínyencségeket, folyóiratot nyerhettek azok, akik velem játszottak. Azóta is szépen, dinamikusan növekszik a virtuális konyhaasztal, aminek nagyon örülök.
Sok blogger egyszer csak ír szakácskönyvet…
Hát, írtam egy nem szokványos szakácskönyvet Griga Zsuzsanna asztrológussal közösen. Csillagjegyek a konyhában a címe, nemrég jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában. Először nagyon meglepett az ötlet, de a szerzőtársam rábeszélt. Korábban még nem jutott eszébe másnak az, ami nekünk: egy teljes mértékben használható szakácskönyv, amelyben a jegyek leírása és a hozzájuk tartozó mítoszok mellett a Nap, a Hold, illetve az aszcendens pozíciója alapján egy-egy alkathoz illő receptet ajánlunk az olvasóknak. Tulajdonképp játék ez is a szó valódi értelmében: egyszerre könnyű és nagyon komoly. Alaposan átgondoltunk mindent, nem volt kis munka. Száz százalékig titokban tartottam a könyv születését. Habliliom Könnyed Konyhája hétről hétre jelentkezett, miközben kísérleteztem, teszteltem, csiszolgattam a kötetbe került fogásokat. A könyv gasztronómiai részét írtam én, figyelembe véve, hogy a különböző étkezési szokások is szerepet kapjanak, az egészségükre tudatos figyelmet fordítók is elégedettek legyenek: a húsevők és a hústól tartózkodók is találjanak mindenütt ízletes, könnyed alternatívákat. Talán, ha nagyon-nagy lesz az érdeklődés a könyv iránt, és elérünk egy bizonyos példányszámot, elkerülhetetlen lesz Habliliom személyesen megmutatkozása is, a játszótér új dimenziót nyerhet. Erről most beszélek először.
Mi változott attól, hogy megindult az élet a Facebookon?
Sokkal személyesebb lett a viszonyom a lájkolókkal, jönnek a hozzászólások, reagálunk, figyelünk egymásra. Kicsit olyan ez, mintha valóban egy nagy és barátságos konyhában beszélgetnénk. Máig minden századik tagot megünnepelek, minden új érkezőnek nagyon örülök. Igyekszem egyértelművé tenni, mennyire jó, hogy bővül az asztal, a nyitottság és vendégszeretet elsőrendű. Nagy élmény volt, amikor először megesett, hogy egy blogger elkészítette, majd a saját felületén posztolta az egyik receptemet. Azóta ez többször megismétlődött. Nem is tudom elmondani, mennyire jólesett, amikor megírta, hogy még soha nem csalódott abban, amit nálam talált.
Pedig akad köztük súlyos feladat.
Meg nagyon egyszerű is. Aki szívesen tölti az idejét a konyhában, annak remek móka. Számomra nagyon fontos az elkészített étel látványa, tálalása, hisz az ember először a szemével eszik. Amikor meglátod a tálat vagy a tányért, jó, ha ellenállhatatlan vágyat érzel arra, hogy megkóstold, aztán kérj belőle még és még. Lásd, mi mivé alakul, legyen vonzó a végeredmény. Ezért is van elég sok kép a bejegyzéseknél – ami persze nagy munka nekem, de segítség az olvasóknak. Ha valaki úgy tudja magáról, hogy nem szereti mondjuk a padlizsánt, ám meglátja a padlizsános szendvicseimet vagy csigáimat, jó, ha úgy érzi, ezt aztán muszáj kipróbálnia.
Mi a te specialitásod?
Experimentális típus vagyok, aki szenvedélyesen szeret jó ételeket készíteni, azokkal másokat megörvendeztetni. A konyhában is megmutatkozik a személyiség, ízlésvilág. Elég egyértelmű ízvilág jellemez: a sokféle zöldség, zöldfűszer, gyümölcsök gyakori alapanyagok, az izgalmas és harmonikus, de új kombinációk, nem szokványos egytálételek, könnyű sütemények, gyorsan elkészíthető, szezonális fogások változatossága a meghatározó. Rendszerint igyekszem olyasmit tálalni, ami izgalmas, mégsem kell hozzá külföldről beszerezhető extra alapanyag, minden könnyen hozzáférhető vagy eleve van a kamrában. Ezzel együtt fontos, hogy a fogásokat senki ne érezze idegennek. A blog másik jellegzetes komponense a kultúrtörténet. Nagyon sok mindent lehet megérteni emberekről, kultúrákról, korokról az étkezési preferenciák, a felhasznált alapanyagok, a feltálalt ételek alapján. Igyekszem közérthetően átadni valamit mindebből.
Sacher-ihlette torta
Kultúrtörténet alatt mit értsünk? Hogy Jókairól nevezték el a Jókai bablevest?
Például. Bármit, ami gasztronómiához köthető. Idetartozik az is, hogy mikor jelentek meg az első nők a gasztronómia világában, vagy a Sacher-torta története, de olyasmi is, hogy a citromot a naranccsal együtt sokáig a heszperidák almájának tekintették. Nem kevésbé érdekes, hogy az idehaza is mind népszerűbb csicseriborsóból készült fogásokat mostanában mindenki közel-keleti vagy mediterrán konyha fogásainak tulajdonítja, holott a régi magyar konyha kedvelt alapanyaga volt, ha nem is humusz formájában. Erről tanúskodik például a Misztótfalusi Kiss Miklós nyomdájában készült első magyar nyelvű szakácskönyv. 1695-ben jelent meg, a szerzője ismeretlen, a címe Szakáts mesterségnek könyvetskéje. Az 1698-as kiadás reprintje ma is hozzáférhető – valóságos csoda! Hajlamosak vagyunk azt hinni, a régi magyar konyha a jó kis hagymás-paprikás tradíció. Ebből a kötetből kiderül többek között, szó sincs ilyesmiről. Nagyon sok fűszert, zöldfűszert használt a régi magyar konyha. Gondoltad volna, hogy például gyömbért is? A háztartásokban feltálalt ételek a 19. századot követően igencsak leegyszerűsödtek, egyfajta romlás következett be, ahogy a nyelv természetes átalakulásával is tanúi vagyunk a szövegromlásnak. A magyar konyha nagyon gazdag, sokféle interkulturális hatás nyomát viseli, csak elég mélyre kell ásni, és persze megújítani a hagyományokat. De mindent nagyon szeretek, ami érdekes, amit jó mesélni és olvasni: szilveszterre Waldorf-salátát készítettem, de nehéz majonéz helyett könnyű joghurtos öntettel, pirított dióval, kis rafinériával és az ünnep okán gránátalmával. Világszerte az egyik legnépszerűbb saláta, nincs még egy fogás, amely ennyi filmben, musicalben, színdarabban előfordult volna.
Waldorf-saláta könnyű, joghurtos öntettel és gránátalmamagokkal
És kimondani is jó. Waldorf.
Igen, Oscar Tschirky kísérletezte ki az 1890-es években a Hotel Waldorf-Astoriában. Csakhogy nem mindenki engedhette meg magának, hogy New York legelőkelőbb szállodájában kóstolja meg ezt az újdonságot. Így amikor 1928-ban bekerült egy szakácskönyvbe, robbanásszerűen ugrott meg a népszerűsége. 1934-ben Cole Porter írt egy számot, You’re the top a címe. A kitűnő dal valójában felsorolás, lista, benne van minden, amiről a szerző úgy vélte, a kor értékrendje szerint ez a csúcs: többek között a Louvre, a Berlin Balett, Gandhi, de a gasztronómiai szekcióból a camembert sajt vagy a Napóleon konyak is szerepel a felsorolásban – és persze a Waldorf saláta. Ez a fogás hat év alatt meghódította a világot, korabeli mércével ez villámkarriernek számított.
Biztosan neked is voltak nagy webkettes találkozásaid.
Többször érkezett komment, hogy egy olvasó az én receptem alapján készítette el élete első süteményét – nagy sikerrel. Ez szívmelengető. Volt, amikor valaki megírta, hogy a falusi búcsú alkalmából készítette el az egyik tortámat. Egy kis közösségben a búcsúnak hatalmas jelentősége van, mindenki igyekszik kitenni magért, csak a legjobb ételek kerülhetnek asztalra. De előfordult, hogy hosszú éveket mediterrán országokban töltött olvasónak tudtam egészen újat mondani egy fogás elkészítéséről, vagy tapasztalt háziasszony konyhai traumáját sikerült feloldani az égetett tészta mindenkinél sikeres leírásával. Olyan bejegyzésekre is emlékszem, amikor a Sacher-torta kapcsán sikerült a Monarchia világát úgy megeleveníteni, hogy sokak régi, kedves emlékei keltek életre, és készültek sorban az általam közreadott recept szerinti Sacher ihletésű ünnepi torták. Hogy a legfrissebbet is megemlítsem, egy általam korábban ismeretlen, nagyon kedves gasztroblogger a szakácskönyvemben közreadott levendulás almás pitét készítette el, és saját képével is megörvendeztetett a Facebookon – azóta is beszélgetünk a virtuális térben. Ezek mind komoly gasztro-megtiszteltetések.
