Létezik egy titkos rém a háztartásokban. Jóllehet egyikünk sem látta még, nincs olyan szülő, aki ne ismerné – *egy* sem. Ő a Félpárzoknievő Szörny. Átlagosan három mosásonként diadalmaskodik, nem is értem, miért nincs Facebook oldala. Ezzel a globális networkinggel?
Az ő dermesztően profi felnőtt unokatestvére a Webes Időmiszlikező. Az ott egy komoly vigyor. Ő már nem éri be koboldcsínyekkel, nem szilikonszarvassal gurigázik, maffiában csapatja. Nincs olyan közösségi platform, amelyen ne lennének meg az emberei. Akik a speciális kiképzésnek köszönhetően meglehetősen összementek, ám ettől csak még hatékonyabbak: minden zugban felállítják a pöttöm műszerkéiket, nekünk meg spirálozik a napunk lefelé a lefolyón.
Hol veszítjük el az időt?
Ha a kérdés úgy vetődik fel, hogy közben a netre vagyunk csirizelve, semmi misztikus nincs benne. Mindannyian tudjuk, hol. A közösségi médiában, a naponta tucatnyi alkalommal megnyitott levelezésünkben, a párhuzamos csetekben, az azonnal elolvasott és megválaszolt, többfordulós emilekben, a hírlevelekben, a kuponajánlatokban, és nagy mértékben a második Google, vagyis a YouTube sokórás lánc-showműsorában. A boldog linkről linkre ugrálásban. Az egymás sarkát tapodó nyitott tabjaink között.
Nemrég egy, a munkájában zavarbaejtően sikeres barátom hangosan kitört Facebookon. Kevesellte a türelmét, többet kért az égtől. El kellett tűnődnöm. Bár ellenzem, hogy körülményekre hárítsuk a felelősséget, most tényleg úgy látom, a világról van szó. Ez az évezred nem kedvez a türelemnek. Akiből hiányzik, az szinte csak a korra jellemző normál formát hozza.
Időt szerintem egyértelműen úgy nyerünk, ha rendszereket gyártunk. Tucatnyit akár, szükség szerint. Ez a folyamat egy csaknem évtizedes Opel reklámra hasonlít, sajnos nem találok hozzá linket, ám ugyanezért nem bűn lelőnöm a poént: először haha, aztán aha. Mert amikor kisiklik a kezünkből a saját időnk, az minden szinten károsítja az életünket. Semmi sem nevetséges, ami ez ellen hat.
Nem ciki és nem szégyen tehát, ami azt célozza, hogy az időnk nálunk maradjon, méghozzá egyben. Elmondom például, hogy csinálom sok éve, hogy nem késem el: nem mosom össze a készülődést az indulással. Egy nyomás nélküli intervallumban összeszedek mindent, ami a következő célállomáshoz kell, később csak nyúlok érte, gondolkodás nélkül. Az is segít, amikor ebben megfordítom a sorrendet. A zárómozdulatot hozom előre, bármi legyen is az. Triviálisan hangzik, biztosan az is, viszont beszámolhatok róla, működik. Ez persze csak példa. Aki heti öt óránál többet tölt vásárlással, lelkiismeret-furdalás nélkül válassza a házhoz szállítást. Ha mindezt szomszéddal összefogva teszi, már közösségi gesztust gyakorol, szárazföldi groupon-modellt basic fokozaton. Aztán célszerű a találkozókat egymás mellé helyezni, egy napba vagy például két délelőttbe sűríteni őket. A YouTube-barangolást megteszi helyettünk a uwall. Napi két óra tévézést hepienddel vált ki ugyanennyi sport, személyiségfejlesztés, papíralapú olvasás. És nem arról beszélek, hogy a családi vagy háztartási feladatok helyett dobjuk fel a lábunk a kanapén. Természetesen a ránk bízott lények és felelősség mindent visz. De az idő random réseit érdemes összeszedni, különben magunk ellen fordítjuk őket.
Az Időmiszlikező embereivel szemben pedig ne sokat gondolkozzunk. Szükségtelen minden sms-t azonnal elolvasni és válaszolni rá. Szükségtelen a vidám "Tlingggg! Új mél!" csengettyűszóra eldobni kaszát-kapát. A Facebook-fal és társai ásító barlangjaitól természetesen nem kell teljesen elfordulni, de döntsük el előre, a nap melyik részén látogatunk fel a közösségi hálózatokra. Ha a munkánkhoz kapcsolódik, akkor pláne. Próbáljuk ki azt is, hogy előre dolgozunk. Hihetetlenül átlátható struktúrába rendezi a folytatást.
És legyünk éberek. Ezek ott vannak mindenhol. Ezek visszatérnek. Ezek állandó innovációban tolják, új meg új ötletek özönével. Nekünk viszont szükségünk van a lefolyóinkra. Ne hagyjuk, hogy eldugítsák őket.
Bő fél évvel ezelőtt írtam a rendszerracionalizálás szépségéről drága anyalapomba egy cikket. Itt elérhető. De nem ám holmi spontán klikkel! Előbb tessék szépen elkeríteni rá az időt.
